Infostart.hu
eur:
364.51
usd:
324.34
bux:
0
2026. november 4. szerda Károly

Új szakértő kirendelését kérte E. Zsanett védője

Új szakértő kirendelését, és új DNS-vizsgálatot kért a Fővárosi Főügyészséghez benyújtott beadványában a Múzeum körúti erőszak néven ismertté vált bűncselekmény sértettjének jogi képviselője.

Új szakértő kirendelését, és új DNS-vizsgálatot kért a Fővárosi Főügyészséghez benyújtott beadványában a Múzeum körúti erőszak néven ismertté vált bűncselekmény sértettjének jogi képviselője - írja a Népszabadság. Tuza Péter korábban elmondta, hogy abban az esetben, ha a kiszivárgott DNS-eredmény megegyezik a valódival, akkor az ügyészségnek hivatalból büntetőeljárást kellene indítania, mert kétség fér a szakértői vélemény egészéhez. A mostani beadványban ez a kifogás is szerepel. A 21 éves lány azért tett feljelentést, mert állítása szerint május 4-én Budapesten, a Múzeum körúton öt rendőr igazoltatta, majd egy sötét mellékutcába vitték őt, ahol ketten nemi erőszakot követtek el vele szemben a három másik rendőr jelenlétében.

Állandósult a tőkehiány a hazai kis- és közepes vállalkozásoknál - olvasható a Magyar Nemzetben. Aggodalomra ad okot, hogy a kisebb cégek háromnegyede egyáltalán nem tervezi tevékenysége bővítését. Az ok a megszorításokban és a lakossági fogyasztás visszaesésében keresendő. A borúlátás ismét erősödött e vállalkozói körnél júniusban - mutatja az Ecostat legfrissebb felmérése.

A Napi Gazdaság úgy tudja: a kórházak több mint fele tartozik valamelyik gyógyszer-nagykereskedőnek, az adósság mértéke tíz- és százmillió forint között van, melyet az intézmények a fizetés átütemezésével próbálnak orvosolni. Az újság értesülése szerint vannak olyan intézmények, amelyek a beszállítóval próbálnak úgy egyezkedni, hogy a fizetési határidőt kitolják, de akad olyan ellátó is, amelynek vezetője vagy csődbiztosa házon belüli generikus-programot hirdetett.

Egyedül Magyarországon várható kamatcsökkentés az év második felében a régióban - közli a Világgazdaság. Míg az eurózóna alapkamata szeptemberre egy emelést követően beéri a szlovák 4,25 százalékos irányadó rátát, addig az unióban a legmagasabb hazai kamatszint legfeljebb 125 bázisponttal, 6,5 százalékig csökkenhet az év végére a lapunk által megkérdezett elemzők szerint.

Újszerű, a biológiai fizika eredményeit és módszereit az üzleti életben felhasználó hálózatkutatást mutatott be a Gordio tanácsadó cég - tájékoztat az lndex. A pókerjátszmás főnöki tréningeket is kifejlesztő társaság akár háromezer fős vállalatnál is megmondja egy húszperces felmérés után, kik a kulcsemberek. Ezt jó tudni, különben - ahogy erre példa is volt - a munkavédelmis lesz a legfőbb információforrás.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Mindkét házban demokrata többség lesz Donald Trump elnökségének további részében
Félidős választások, végeredmény

Mindkét házban demokrata többség lesz Donald Trump elnökségének további részében

A demokraták megszerezték a többséget az amerikai kongresszus mindkét házában a keddi félidős választásokon, és több hagyományosan republikánus államban is győzelmet arattak, súlyos vereséget mérve Donald Trump elnök pártjára – jelentette a Reuters hírügynökség a választási részeredmények alapján.

Nyugdíjguru: csökkenteni lehetne 64 évre a nyugdíjkorhatárt egy átmeneti időre

Farkas András nyugdíjszakértő szerint Magyarországon túlságosan „előre szaladtunk”: miközben felemeltük három évvel a nyugdíjkorhatárt, a várható élettartam csak egy évvel nőtt, ezért egy átmeneti ideig, 2037-ig csökkenteni is lehetne a korhatárt. Utána viszont nagy demográfiai gondok lesznek, 2035-37-től hirtelen sokkal többen mennek nyugdíjba, ezért már most gondolkodni kell az egész nyugdíjrendszer új alapokra helyezésén, mert a mai rendszer, pláne az AI és az átalakuló gazdasági rendszer korában, nem lesz fenntartható.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, és az előrejelzések szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, most úgy néz ki, a demokraták a szenátusi többséget is megszerezték. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre, több republikánus fellegvár is demokrata kézre került. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×