Infostart.hu
eur:
364.51
usd:
324.34
bux:
0
2026. november 4. szerda Károly

Kalász Márton: "A gesztus nem maradt el"

Mintegy 13 millió forint támogatás kap a Magyar Írószövetség az idei programjaira a Nemzeti Kulturális Alaptól - közölte az írószervezet elnöke.

Kalász Márton közleménye szerint a kulturális tárcával 7 millió forintos központi támogatásról írtak alá szerződést, amelyet működési költségekre, míg a Nemzeti Kulturális Alaptól kapott támogatást a többi között az írószövetség hazai és nemzetközi eseményeire, illetve jövő évi könyvheti rendezvényeire fordítják majd.

"A gesztus nem maradt el" - utalt a Magyar Írószövetség elnöke arra, hogy a tárca eredeti tervei szerint az idén egyetlen forint központi támogatásban sem részesültek volna, s az NKA-tól még soha nem kaptak ennyi pályázati pénzt.

"Így jóra fordult a helyzet" - fogalmazott Kalász Márton, aki elmondta, hogy a központi támogatást a működési költségekre, az NKA-támogatást pedig a programok finanszírozására fordítják.

Hiller István oktatási és kulturális miniszter az idén májusban, kormánydöntést ismertetve közölte, hogy a minisztérium egyensúlyi tartalékának első negyedéves részét felszabadítják.

A döntés nyomán keletkező pluszforrásokból az írószervezetek összesen mintegy 10,6 millió forintot kapnak ebben az évben.

Címlapról ajánljuk
Mindkét házban demokrata többség lesz Donald Trump elnökségének további részében
Félidős választások, végeredmény

Mindkét házban demokrata többség lesz Donald Trump elnökségének további részében

A demokraták megszerezték a többséget az amerikai kongresszus mindkét házában a keddi félidős választásokon, és több hagyományosan republikánus államban is győzelmet arattak, súlyos vereséget mérve Donald Trump elnök pártjára – jelentette a Reuters hírügynökség a választási részeredmények alapján.

Nyugdíjguru: csökkenteni lehetne 64 évre a nyugdíjkorhatárt egy átmeneti időre

Farkas András nyugdíjszakértő szerint Magyarországon túlságosan „előre szaladtunk”: miközben felemeltük három évvel a nyugdíjkorhatárt, a várható élettartam csak egy évvel nőtt, ezért egy átmeneti ideig, 2037-ig csökkenteni is lehetne a korhatárt. Utána viszont nagy demográfiai gondok lesznek, 2035-37-től hirtelen sokkal többen mennek nyugdíjba, ezért már most gondolkodni kell az egész nyugdíjrendszer új alapokra helyezésén, mert a mai rendszer, pláne az AI és az átalakuló gazdasági rendszer korában, nem lesz fenntartható.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, és az előrejelzések szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, most úgy néz ki, a demokraták a szenátusi többséget is megszerezték. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre, több republikánus fellegvár is demokrata kézre került. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×