Infostart.hu
eur:
364.61
usd:
324.66
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

Mégis szabályosan zárták le a XI. kerületi utcát

Az InfoRádió a hét elején arról számolt be, hogy egy Dél-Budai utcát a lakók lezárták, szabálytalanul. A XI. kerület illetékese megkeresésünkre pénteken arról tájékoztatott, hogy a lezárásra mégis van fővárosi engedély. Ám a kerület most mégis fölülvizsgálja a lezárást, és elképzelhető, hogy ősszel megnyitják a régi Balatoni útba torkolló utcát, ahol egyébként egy lámpás kereszteződést is kialakítottak korábban.

Van fővárosi engedély a Kapolcs utca lezárására, amelyet azután adott ki a főpolgármesteri hivatal, hogy 2003-ban az újonnan épült lakóparkban élők egy forgalomtechnikai tanulmány és kiviteli terv elkészítést kérték - mondta az InfoRádiónak Újbuda városüzemeltetési igazgatója.

Szőke Gábor közölte: a helyi önkormányzat jelen pillanatban egy újabb forgalomtechnikai tanulmányt készít, hiszen az egész kerületben gondoskodni kell a forgalomcsillapított övezetek kijelöléséről. A dokumentum a Kapolcs utcai helyzetet is tisztázni fogja.

Az utca lezárására szolgáló betonelemeket minden bizonnyal az önkormányzat helyezte ki, nem az ottani lakosok tették őket oda - fűzte hozzá az újbudai önkormányzat munkatársa.

Ha az új forgalomtechnikai tanulmány, amely legkésőbb szeptember közepére készül el, indokolttá teszi a Kapolcs utca újbóli megnyitását, a főváros pedig engedélyezi a tervek kivitelezését, akkor eltávolítják a sávokat lezáró betonelemeket - jelentette ki Szőke Gábor.

Hanganyag: Póth Attila

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Mindkét házban demokrata többség lesz Donald Trump elnökségének további részében
Félidős választások, végeredmény

Mindkét házban demokrata többség lesz Donald Trump elnökségének további részében

A demokraták megszerezték a többséget az amerikai kongresszus mindkét házában a keddi félidős választásokon, és több hagyományosan republikánus államban is győzelmet arattak, súlyos vereséget mérve Donald Trump elnök pártjára – jelentette a Reuters hírügynökség a választási részeredmények alapján.

Nyugdíjguru: csökkenteni lehetne 64 évre a nyugdíjkorhatárt egy átmeneti időre

Farkas András nyugdíjszakértő szerint Magyarországon túlságosan „előre szaladtunk”: miközben felemeltük három évvel a nyugdíjkorhatárt, a várható élettartam csak egy évvel nőtt, ezért egy átmeneti ideig, 2037-ig csökkenteni is lehetne a korhatárt. Utána viszont nagy demográfiai gondok lesznek, 2035-37-től hirtelen sokkal többen mennek nyugdíjba, ezért már most gondolkodni kell az egész nyugdíjrendszer új alapokra helyezésén, mert a mai rendszer, pláne az AI és az átalakuló gazdasági rendszer korában, nem lesz fenntartható.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, és az előrejelzések szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, most úgy néz ki, a demokraták a szenátusi többséget is megszerezték. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre, több republikánus fellegvár is demokrata kézre került. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×