A Fidesz elnöke szerint a kormány, az MSZP retteg a népszavazástól - jó okkal -, hiszen olyan döntést hozott a kórházi napidíjról, a vizitdíjról és a tandíjról, amelyre a választók nem hatalmazták fel.
Mivel a kormány nem akarja ezeket a döntéseket visszavonni, egyetlen eszköze maradt: az Országos Választási Bizottság, amelyet nyilvánvalóan rávett arra, hogy vonja ki magát az Alkotmánybíróság döntése alól.
Orbán Viktor kétségbe vonta, hogy az OVB tagjai szuverén döntést hoztak volna. Emlékeztetett arra, hogy a testület elnöke a kormányfővel közösen kezdeményezett akciót a vörös csillag újbóli engedélyezéséről - vagyis a legszorosabban együttműködik Gyurcsány Ferenccel. "Jó ok van feltételezni, hogy kormánypárti többség van az OVB-ben" - fogalmazott a Fidesz elnöke.
Orbán szerint nem az a legnagyobb baj, hogy csúszik a népszavazás, hanem az, hogy a rendszerváltás eredményei kerültek veszélybe. "Az elmúlt 17 év során először fordult elő, hogy egy testület nyíltan szembeszállt az Alkotmánybíróság döntésével. Ez e magyar alkotmányos rendszer súlyos megsértése" - fogalmazott.
A Fidesz alkotmányjogászai már dolgoznak azon, hogyan lehet orvosolni ezt a helyzetet - tette hozzá Orbán Viktor.Orbán Viktor hangsúlyozta: számukra nem taktikai kérdés a népszavazás, nem eszköz arra, hogy ezzel befolyásolják a választási eredményeket. Azért ragaszkodnak referendum minél előbbi megtartásához, mert a szegények a mostani helyzetben az emberek gyógyulási és tanulási esélyei nem megfelelőek.
Hozzátette: a kormányzat hibás döntéseit minél hamarabb ki kell iktatni a rendszerből.
Amennyiben a kormány aláveti magát a népszavazás eredményeinek, az óriási siker lenne: aki ma nem tud orvoshoz menni, mert nem tudja megfizetni a vizit-, vagy a kórházi napidíjat, esetleg nem tanulhat, mert nincs elég pénze, hogy megtérítse a tandíjat, annak lehetősége lesz gyógyulni és tanulni - közölte a Fidesz elnöke.
A politikus nem tart attól, hogy a népszavazásig a kormány esetleg meggyőzi arról az embereket, hogy azok az intézkedések, amelyekről a referendum során dönteni kell, szükségesek.A végső felelősséget mindig az emberek viselik, hiszen a döntéseket is maguk hozzák. Vagyis, ha tandíjat, vizitdíjat és kórházi napidíjat akarnak fizetni, azt tudomásul kell venni - reagált Orbán Viktor arra a kérdésre: mi történik, ha a népszavazás során a kérdések nem kapnak elég támogatottságot.
A politikus elmondta: a parlamenti választási kampány alkalmat teremthetett volna arra, hogy a jövőről értelmes vita folyjon, az embereket azonban "megvezették". A népszavazás visszaadja a lehetőséget a jövő kérdéseinek megvitatására.
A Fidesz elnöke nem tart attól, hogy amennyiben pártja kerül kormánypozícióba, ellenzéke követi a mostani példát, és referendumot kezdeményez azért, hogy gátolja a kormányzást.
Nem lesz színvonalasabb a felsőoktatás
"Ostobaságot nem lehet letuszkolni az emberek torkán" - jelentette ki Orbán Viktor.
A legnagyobb ellenzéki párt elnöke úgy véli: nem igaz, hogy a tandíj bevezetése jobb minőségű, magasabb színvonalú egyetemi oktatáshoz vezetne.
Szerinte a minőség attól függ, hogy a professzorok, akik a rendszerváltás után elveszítették a megbecsülést és az egzisztenciájukat, ezért kénytelenek három-négy helyen dolgozni,és nem tudnak maximálisan odafigyelni a feladataikra, hogyan tanítanak.
"A nép tud okosan dönteni"
Az embereknek a saját szándékaikat kell tisztázni - válaszolt a politikus arra a kérdésre, vajon hogyan alakulhat ki értelmes vita a jelenlegi helyzetben a népszavazásra feltett kérdésekben, amikor az emberek még nem látják, hogy a kormány intézkedései pontosan mit fognak okozni, hová fognak vezetni.
A magyar nép tud okosan és átgondoltan dönteni - jelentette ki.
"Nem bocsátkozom jóslatokba a választások előrehozásával kapcsolatban"
Orbán Viktor nem zárja ki, hogy a népszavazás előrehozott választáshoz vezethet. Hozzátette: nem bocsátkozik jóslásokba.
A Fidesz elnöke leszögezte: a kormányzáshoz közbizalomra van szükség, és ha ezt a kormány elveszíti, nem lesz majd, aki hallgatna rá. Hozzátette: azért van zűrzavar az egészségügyben is, mert nem fogadták el az új intézkedéseket azok, akiknek végre kellett volna hajtaniuk azokat.
Az emberek akaratával szemben nem lehet kormányozni - jelentette ki a politikus.
4
A Fidesz elnöke szerint Brüsszelből másképp látszik a magyarországi helyzet, mint itthonról. Orbán Viktor arra reagálva mondta ezt, hogy az Európai Bizottság pozitívan értékelte a konvergencia-program teljesítésének helyzetéről áprilisban benyújtott magyar beszámolót.
A volt miniszterelnök úgy fogalmazott: papíron a számok jók, csak a mögötte lévő élet lehangoló. Hangsúlyozta: Brüsszelt csak az érdekli, hogy milyenek a számok, mert a Bizottság azért felel, hogy az unió működését nem veszélyeztesse senki, de az, hogy a célok elérése mennyi áldozattal jár, az csak a magyaroknak fontos.
A kiadásokat be kell fagyasztani
Orbán Viktor közölte: nem lehet elfogadni azt a gazdaságpolitikát, ami leszegényíti a magyarokat. Azt mondta: a kormány ma azt vallja, hogy ha pénzügyi válság jeleit tapasztalja, akkor kevesebbet kell költeni.
Hangsúlyozta: egy másik gazdasági iskola szerint ilyenkor nem csökkenteni kell a kiadásokat, hanem befagyasztani, és minél magasabb gazdasági növekedést kell elérni. Hozzátette: a régióban mindenütt így csinálják, adókat csökkentenek, javítják a versenyképességet, miközben jelentősen növekszik a gazdaság.
A Fidesz tudja, hogy lehet több pénzt csinálni
Úgy fogalmazott: a kormány csak azt tudja, hogyan kell elvenni a pénzt az emberektől, a Fidesz azt is, hogyan kell több pénzt csinálni.
A pártelnök azt mondta: a Fidesz egyszer már megcsinálta, hogy gazdasági növekedéssel vezette ki az országot egy válságból. Szerinte a kiadások befagyasztása mellett a mostani 2-3 százalékos növekedéssel is javulna a helyzet.
Orbán Viktor úgy vélte: ehhez az adórendszer értelmes átalakítására, az átláthatóság növelésére, a korrupció csökkentésére lenne szükség, mert egy ilyen csomag vonzaná a befektetőket.
5
A Fidesz elnöke szerint további megszorítások lesznek a 2008-as költségvetésben, ezért az igazi megpróbáltatások még csak ezután jönnek. Orbán Viktor szerint, azonban ha már semmilyen megszorítás nem lenne, az adóemelések hatását is csak jövőre érezhetik meg a vállalkozások.
Hozzátette: szakértői becslések szerint 2008-ban 2-300 ezer kis és közepes vállalkozás megy csődbe, ami miatt 4-500 ezer ember megélhetése kerül veszélybe.
A Fidesz nem foglalkozik a kormánypártok jövőjével
A volt miniszterelnök szerint senkit nem szabad, hogy megtévesszenek a koalíció fennmaradását érintő találgatások.
Úgy vélte: a Fidesznek nem a két kormánypárt jövőjével kell foglalkozni, hanem azzal, hogy hogyan lehet megerősíteni Magyarországot, és hogyan lehet például a rászorulóknak több segítséget adni.
Orbán Viktor szerint a Fidesznek nem csak a jobboldali, hanem a baloldali szavazók is fontosak, hiszen őket sem lehet kihagyni a legfontosabb döntésekből.
Úgy fogalmazott: aki becsapja az embereket, elveszíti hitelességét, és rosszul teljesíti munkáját, azt el kell küldeni - nem csak egy munkahelyről, hanem akár a kormányból is.