Infostart.hu
eur:
364.17
usd:
325.81
bux:
145246.02
2026. november 3. kedd Győző

Orbán: az MSZP a felelős azért, hogy az idén nem vezették be az eurót

Orbán Viktor az MSZP-t tartja felelősnek azért, hogy az idén januárban Magyarország nem vezette be az eurót. A Fidesz elnöke erről a Magyar Rádió Vasárnapi Újság című műsorának adott interjúban beszélt.

A politikus úgy fogalmazott, hogy "2002-ben a polgári kormány négyéves működését követően Magyarország (...) Európában elfogadott, Magyarországon még a szocialisták által is vallott közös reális célként tűzte ki, hogy 2007 januárjában a szlovénokkal együtt az Európai Unió közös pénzéhez, az euróhoz csatlakozunk. Ha a polgári kormány elég ügyesen kampányolt volna ahhoz, hogy megtarthassa az emberek bizalmát 2002 után, akkor (...) Magyarország a szlovénokkal együtt elsőként bent lenne az euroövezetben".

Orbán Viktor közölte: "ezt a történelmi esélyt elszalasztottuk, és ebben a kizárólagos felelősség szerintem a Magyar Szocialista Pártot terheli".

Orbán Viktor gyávaságnak tartja, hogy a mai politika nem mutat fel közös célokat az állampolgárok előtt.

A Fidesz elnöke nemzetegyesítő célnak nevezte a családok támogatását, a népegészségügyet, vagy azt, hogy mindenki meg tudjon élni a munkájából, ha dolgozni akar.

A politikus kijelentette: a politikai osztály hibája, hogy lehangoló az életminőség, csökken a népesség, sokan elszegényedtek.

Címlapról ajánljuk
Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Meglepő számok érkeztek a magyar innovációról: nagyot ugrott a szabadalmi bejelentések száma

Meglepő számok érkeztek a magyar innovációról: nagyot ugrott a szabadalmi bejelentések száma

Meglepően nagyot ugrott a szabadalmi bejelentések száma Magyarországon: az év első kilenc hónapjában 58 százalékos növekedést mértek az előző év azonos időszakához képest, a magyar eredetű bejelentéseknél pedig 57 százalékos volt a bővülés – mondta el a Portfolio-nak Farkas Szabolcs, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának (SZTNH) elnöke. A szakemberrel arról beszélgettünk, mi áll a növekedés hátterében, hogyan teljesít jobban Magyarország a nemzetközi innovációs rangsorokban, és miként lehet a hazai kutatási eredményekből nemzetközileg sikeres vállalkozásokat építeni.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×