Infostart.hu
eur:
364.17
usd:
325.81
bux:
145246.02
2026. november 3. kedd Győző

Figyelmeztető lövésekkel oszlatták fel a verekedőket

Tömegverekedés volt még szombaton késő este Kiskunhalason, melyben közel ötvenen vettek részt; a rendőrök figyelmeztető lövésekkel tudták csak feloszlatni a tömeget; két férfit garázdaság bűntettének gyanúja miatt kihallgattak, de utána szabadon engedték őket.

A tömegverekedés helyszínére érkező rendőrök felszólították az botokkal, lapátokkal verekedő, erősen ittas embereket, hogy hagyják abba a rendbontást de a tömeg nem reagált a rendőri felszólításra - mondta el vasárnap a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletes szóvivője.

Ezután a rendőrök közül ketten figyelmeztető lövést adtak le a levegőbe, mely után a tömeg feloszlott és a környező házakba menekült. A figyelmeztető lövések során személyi sérülés, illetve anyagi kár nem keletkezett - tette hozzá a szóvivő.

Az Országos Cigány Önkormányzat képviselője időközben a helyszínre érkezett és elismerően szólt a rendőrök intézkedéséről - fűzte hozzá Nyíkos Tamás törzszászlós.

Címlapról ajánljuk
Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Meglepő számok érkeztek a magyar innovációról: nagyot ugrott a szabadalmi bejelentések száma

Meglepő számok érkeztek a magyar innovációról: nagyot ugrott a szabadalmi bejelentések száma

Meglepően nagyot ugrott a szabadalmi bejelentések száma Magyarországon: az év első kilenc hónapjában 58 százalékos növekedést mértek az előző év azonos időszakához képest, a magyar eredetű bejelentéseknél pedig 57 százalékos volt a bővülés – mondta el a Portfolio-nak Farkas Szabolcs, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának (SZTNH) elnöke. A szakemberrel arról beszélgettünk, mi áll a növekedés hátterében, hogyan teljesít jobban Magyarország a nemzetközi innovációs rangsorokban, és miként lehet a hazai kutatási eredményekből nemzetközileg sikeres vállalkozásokat építeni.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×