Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 4. szombat Ulrik

Gyurcsány támogatja az "együttműködési kényszert"

A miniszterelnök szerint szűkíteni kell az európai uniós döntéshozatalban azoknak a témáknak a körét, amit egyhangú döntéssel lehet csak meghozni. Gyurcsány Ferenc erről a "Három év az Európai Unióban, négy évre a magyar EU elnökségtől" című konferencián beszélt. A kormányfő szerint hosszú távon nem csökken a tagállamok versenyképessége közti különbség.

A történelem legsikeresebb kulturális, társadalmi és politikai közösségének nevezte az Európai Uniót a miniszterelnök.

Gyurcsány Ferenc azt mondta, hogy az unió azért lehet sikeres, mert az elmúlt években nagy történelmi ellentétek oldódtak fel, de a nemzeti identitások megmaradtak. A kormányfő nem tart attól, hogy Magyarország "fel fog oldódni" a közösségben.

Szerinte a magyaroknak rövid időn belül kettős identitásuk lesz: egy magyar és egy európai.

A miniszterelnök a "Három év az Európai Unióban, négy évre a magyar EU elnökségtől" elnevezésű konferencián, bár konkrétan nem említette, utalt az új alapszerződésre is, és azt mondta, szűkíteni kell azoknak a témáknak a körét, amelyeket egy tagállam is megvétózhat.

"Támogatjuk a kettős többségi elv alkalmazását, és általában támogatjuk, hogy növekedjen az együttműködés lehetősége, és némileg a lényszere is" - jelentette ki.

Gyurcsány Ferenc szerint tovább kell bővíteni az EU-t, de ez működési zavarokhoz fog vezetni, és a tagállamok és régiók versenyképességi különbségei sem csökkennek hosszú távon.

Kovács László adó- és vámügyi biztos a 2011 első félévében esedékes magyar soros elnökséggel kapcsolatban azt mondta, abban a hat hónapban Magyarország döntheti el, hogy milyen ügyek kerüljenek napirendre az unióban.

Az elnökség egyszerre jelent felelősséget és lehetőséget, hiszen a soros elnök országra fokozott figyelem hárul Európára, de azon túl is. Gondoljunk arra, hogy egy EU-USA csúcsértekezleten 2011 első felében az Európai Uniót a magyar kormányfő fogja képviselni - mondta.

Kovács László szerint csak nemzeti összefogással lehet sikeres a magyar EU-elnökség, emellett jó kapcsolatokat kell ápolni az Európai Bizottsággal és az Európai Parlamenttel is.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Hiába a hatalmas dugók – akár szeptember közepéig is lezárva maradhat esténként a pesti alsó rakpart

Sokan közlekedési dugókra panaszkodnak, de a városvezetés szerint folyamatosan figyelik, okoz-e gondot a rakpartlezárás hétköznapokon. Most az a terv, hogy a szeptemberi Európai Mobilitási Hét végéig érvényben marad a hétköznapokon 17 órától hajnali 5 óráig tartó lezárás az autós forgalom elől. Beke Károly, a Budapesti Művelődési Központ osztályvezetője azt hangsúlyozta az InfoRádióban: ha forgalmi akadályok, fennakadások lesznek, akkor változtatnak a terven.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×