Infostart.hu
eur:
353.4
usd:
308.92
bux:
143072.29
2026. július 3. péntek Kornél, Soma

Fele létszámmal várja a betegeket az Állami Egészségügyi Központ

Júliustól működik az Állami Egészségügyi Központ. A kórház jóval több beteget lát majd el, mint elődintézményei, ennek dacára mintegy feleannyi dolgozót foglalkoztat.

Az újonnan alakuló kórház kialakításáért felelős miniszteri biztos szerint ez a struktúraváltás lényege, így is sokkal hatékonyabb és ésszerűbb lesz az 1200 aktív ágyon működő ellátás.

A sürgősségi ellátás és az ahhoz kapcsolódó osztályok a nemrég átadott, akkor még Honvéd kórházként épülő Róbert Károly körúti épületben lesznek.

Egyes osztályok a Podmaniczky utcában, az egykori MÁV kórházban kapnak helyet. A rehabilitációs tevékenység pedig a jövőben a Budai MÁV Kórház épületében folyik majd 200 ágyon - közölte Győrfi István.

Az intézménynek teljes egészében el kell látnia a XIII. kerületi lakosokat és egyes ellátásokat, például égéssebészeti kezeléseket kell nyújtaniuk a IV. és a III. kerületben élőknek is, sőt, bizonyos ellátások esetében 2 millió ember tartozik a körzetükbe.

Emellett fogadják az egész ország területéről mindazokat, akik korábban is igénybe vehették a kórházak szolgáltatásait: a vasutasokat, a tűzoltókat, a katasztrófavédelem munkatársait vagy a katonákat.

Az intézmény több beteget lát el, mint eddig, ennek ellenére a dolgozók létszáma majdnem a felére csökkent. Az új egészségügyi normatíva szerint ugyanis mindezekhez 2800 emberre van szükség, míg 2006-ban az azóta összevont intézményekben összesen 5200 ember dolgozott.

Hanganyag: Seres Gerda

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Hiába a hatalmas dugók – akár szeptember közepéig is lezárva maradhat esténként a pesti alsó rakpart

Hiába a hatalmas dugók – akár szeptember közepéig is lezárva maradhat esténként a pesti alsó rakpart

Sokan közlekedési dugókra panaszkodnak, de a városvezetés szerint folyamatosan figyelik, okoz-e gondot a rakpartlezárás hétköznapokon. Most az a terv, hogy a szeptemberi Európai Mobilitási Hét végéig érvényben marad a hétköznapokon 17 órától hajnali 5 óráig tartó lezárás az autós forgalom elől. Beke Károly, a Budapesti Művelődési Központ osztályvezetője azt hangsúlyozta az InfoRádióban: ha forgalmi akadályok, fennakadások lesznek, akkor változtatnak a terven.

Donald Trump kriptopénzverdéje: „a család mindig nyer”

Donald Trumpnak tavaly 1,4 milliárd dollár bevétele volt a család kriptovaluta-vállalkozásából. Kommentátorok szerint ez is bizonyítja, hogyan húz hasznot az ágazatot érintő saját döntéseiből. A Reuters egy hosszú tényfeltáró cikkben tovább megy.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×