Infostart.hu
eur:
365.82
usd:
327.39
bux:
145257.34
2026. november 2. hétfő Achilles

Befektetői érdek miatt nem tárható fel a különleges barlang?

Egy gyógyszálló építése miatt nem kapnak kutatási engedélyt a barlangászok a budai Molnár János-barlangban - állítja a Rózsadombi Kinizsi Barlangkutató és Hegymászó Egyesület elnöke, aki elmondta: a barlangot össze tudnák kötni a már látogatható budai barlangokkal, amelyeket így egy rendszerben lehetne megtekinteni.

2002-ben búvárok öt és fél kilométer hosszan tárták fel a budai Molnár János-barlangot, amikor pedig lehetőségeik már nem engedték meg a munkálatok folytatását, a barlangászok segítségét kérték - mondta az InfoRádiónak a Rózsadombi Kinizsi Barlangkutató és Hegymászó Egyesület elnöke.

Adamkó Péter közölte: hiába adták be a kérelmet, még jóval a törvényes, a maximális 90 napos határidő után sem kapták meg a kutatási engedélyt a szakhatóságtól.

Üzleti érdekek?

A barlangász úgy véli: a területileg illetékes Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség azért nem adta ki az engedélyt, mert a Törökfürdő területén, a II. kerületben befektetők fürdőszállót terveznek építeni.

Az évek során a kerület, a főváros, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal, majd a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt., majd különböző vállalkozások kezelték a területet, vagyis a "védett természeti értéket így nagyon óvatosan elkezdték privatizálni" - jelentette ki Adamkó Péter.

A Törökfürdő területén beruházni kívánó vállalkozás már kapott építési engedélyt, amely ellen a Rózsadombi Kinizsi Barlangkutató és Hegymászó Egyesület már kétszer is fellebbezett.

Emellett beszereztek egy statikai szakvéleményt és egy búvárok által készített szakvéleményt, amelyek tanúsítják, hogy a területet nem lehet beépíteni - mondta Adamkó Péter.

Védelem alatt áll


A barlangász hozzáfűzte: a térséget védi még három határozat is, hiszen 1953-ban egy rendelet a forrást védetté nyilvánította, így felette nem lehet építkezni.

Az 1973-as vízügyi rendelet szabályozta, hogy aktív karsztforrás közelében szintén nem lehet építkezni. Ezen felül 1986-ban a II. Kerületi Tanács is építési tilalmat rendelt el a barlangok feletti területen.

Az építési engedély előtt a geológiai szolgálat véleményét sem kérték ki - jelentette ki Adamkó Péter, aki a Magyar Távirati Irodának elmondta azt is, hogy ha az építők a második körben is engedélyt kapnak, akkor a bíróságon óvják meg a határozatot, de már szervezik, hogy a természetkárosításról szóló aggodalmaikat az új környezetvédelmi miniszterhez is eljuttatják.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Egyszázalékos visszaesésért felel a rendkívüli hőség az európai gazdaságban

Egyszázalékos visszaesésért felel a rendkívüli hőség az európai gazdaságban

Az Európai Unió GDP-je egy százalékkal csökkenhetett idén a nyári szárazság miatt. Ez elsősorban a munkatermelékenység visszaesésével magyarázható – erről is beszélt az InfoRádió GeoTrendek című műsorában az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány kutatási igazgatója. Pásztor Szabolcs arra is kitért, hogy mekkora kockázatot jelent az akkumulátorgyárak telepítése.
Tisza-kormány: jön a lusztráció, feltárulnak előttünk a 2027-es év kormányzati tervei

Tisza-kormány: jön a lusztráció, feltárulnak előttünk a 2027-es év kormányzati tervei

Mindenszentek vasárnapján is a 2027-es költségvetés körüli bejelentésekre figyelünk: a kormány tagjai sorra ismertetik, mely területekre mennyi pénzt szánnak, és milyen változásokat várnak az intézkedésektől. Közben a hétfői parlamenti munkára is készülnek Magyar Péter miniszterelnök kabinettjének tagjai: holnap délelőtt több bizottság ülésezik, 13 órakor pedig plenáris ülés kezdődik. A költségvetés általános vitájára még várni kell, az legkorábban a benyújtást követő tizennegyedik napon indulhat. Jövő héten pedig jön a lusztráció: november 4-től nyilvánossá válnak az ügynökakták.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×