Infostart.hu
eur:
365.82
usd:
327.39
bux:
145257.34
2026. november 2. hétfő Achilles

Fidesz: diplomát minden második fiatalnak!

A Fidesz a felsőoktatási törvény módosításakor el akarja érni, hogy a kormány radikálisan változtasson hibás felsőoktatási politikáján. Pokorni Zoltán, a párt alelnöke szerint a törvénycsomagban inkább rossz elemek vannak, mint jók.

Az ellenzéki politikus azt is elmondta, hogy 1998 óta egyharmaddal csökkent az egyetemekre, főiskolákra felvételizők száma, miközben az érettségizőké nem változott.

"2002-ben állapítottuk meg a 2003-as év keretszámait. Akkor 56.500 fiatal jelentkezhetett egyetemekre és főiskolákra. Idén 43.500. Ez 13 ezer hellyel kevesebb. Húsz százalékos a csökkenés" - állapította meg Pokorni Zoltán.

A volt oktatási miniszter azt mondta: hamis az a kormányzati kommunikáció, miszerint a friss diplomásokra állástalanság vár, illetve a diplomának nincs megfelelő értéke.

"Ennek az ellenkezője az igaz. Egy középfokú végzettséggel sem rendelkező fiatalember munkanélküliségi kockázata több mint 40 százalékos, egy egyetemi végzettséggel rendelkező fiatalemberé pedig 2 százalékos. Tehát nem igaz, hogy az egyetemről kijövő fiatalokra munkanélküliség vár" - szögezte le Pokorni Zoltán.

Honorálják

A politikus hangsúlyozta: az európai országok közül Magyarország és a magyar gazdaság honorálja legjobban bérnövekedéssel a diplomás státust.

"Mi továbbra is azt a célkitűzést tartjuk jónak, hogy egy korosztály fele valamilyen felsőfokú végzettséget szerezzen" - szögezte le a Fidesz alelnöke.

A felsőoktatásba jelentkezők számának csökkenését Pokorni Zoltán az elmondottakon kívül a tandíj bevezetésével és az utazási hozzájárulások, családi adókedvezmények csökkentésével, illetve teljes megszüntetésével magyarázta.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Egyszázalékos visszaesésért felel a rendkívüli hőség az európai gazdaságban

Egyszázalékos visszaesésért felel a rendkívüli hőség az európai gazdaságban

Az Európai Unió GDP-je egy százalékkal csökkenhetett idén a nyári szárazság miatt. Ez elsősorban a munkatermelékenység visszaesésével magyarázható – erről is beszélt az InfoRádió GeoTrendek című műsorában az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány kutatási igazgatója. Pásztor Szabolcs arra is kitért, hogy mekkora kockázatot jelent az akkumulátorgyárak telepítése.
Tisza-kormány: jön a lusztráció, feltárulnak előttünk a 2027-es év kormányzati tervei

Tisza-kormány: jön a lusztráció, feltárulnak előttünk a 2027-es év kormányzati tervei

Mindenszentek vasárnapján is a 2027-es költségvetés körüli bejelentésekre figyelünk: a kormány tagjai sorra ismertetik, mely területekre mennyi pénzt szánnak, és milyen változásokat várnak az intézkedésektől. Közben a hétfői parlamenti munkára is készülnek Magyar Péter miniszterelnök kabinettjének tagjai: holnap délelőtt több bizottság ülésezik, 13 órakor pedig plenáris ülés kezdődik. A költségvetés általános vitájára még várni kell, az legkorábban a benyújtást követő tizennegyedik napon indulhat. Jövő héten pedig jön a lusztráció: november 4-től nyilvánossá válnak az ügynökakták.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×