Infostart.hu
eur:
364.93
usd:
314.69
bux:
150120.15
2026. augusztus 31. hétfő Bella, Erika

Saját fáját sem fűrészelheti ki engedély nélkül

Hatósági szakértőt kell hívni a kerti fák kivágásához a XV. kerületben egy most elfogadott rendelet szerint. Hajdú László polgármester elmondta, hogy ennek környezetvédelmi és biztonsági oka is van.

Az önkormányzati rendelet szerint a gyümölcsfákra nem kell engedélyt kérni, az úgynevezett haszonfákra, például a fenyőre azonban igen. Az engedélyt azonban csak a pótlási kötelezettség teljesítésével adja ki a hatóság.

Eddig csak a közterületekre vonatkozott az a szabályozás, hogy ha kivágtak egy fát, azt pótolni kellett.

A helyhatóság most azt akarja elérni, hogy ha egy vállalat a telephelyén új épületet húz fel, és ehhez fákat vág ki, akkor azok helyett közterületen ültessen újakat.

Néha nem is egyet, hiszen egy méretes fát a jövőben több kicsivel lehet csak pótolni.

Hajdú László elmondta, hogy elejét akarják venni az olyan vitáknak is, amikor egy kerttulajdonos szakszerűtlenül vág ki egy fát, ezzel pedig kárt tesz például a szomszéd házában.

Az engedély kiadója pontosan meghatározza majd, hogy a fa milyen eljárással emelhető ki a helyéről.

Mindennek természetesen költségei is vannak. Ha valaki egyszerre több fa kivágására kér engedélyt, az négyezer forintjába kerül majd.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.08.31. hétfő, 18:00
Bauer Bence
a Mathias Corvinus Collegium Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×