Infostart.hu
eur:
356.55
usd:
312.78
bux:
140394.24
2026. július 1. szerda Annamária, Tihamér

Központilag szervezi a Fidesz a kórházak akcióját?

A Népszabadság értesülése szerint a legnagyobb ellenzéki párt központilag szervezi a kórházak akcióját az egészségügyi reformmal szemben. A lap úgy tudja: a Fidesz bírósági keresetlevél-mintát készített az önkormányzatoknak.

A Népszabadság azt írja, hogy információik szerint központilag szervezi a Fidesz a kórházak akcióját az egészségügyi reformmal szemben. A lap birtokában levő dokumentumban az szerepel, hogy a párt egészségügyi kabinetje bírósági keresetlevél-mintát készített az önkormányzatoknak. A Népszabadság úgy tudja, 15 beadvány formailag szinte azonos szöveggel, azonos kiemelésekkel készült. Ennek ellenére a lap kérdésére Soltész Miklós, a Fidesz népjóléti kabinetjének vezetője cáfolta, hogy pártja kötelező tartalmi elemeket határozott meg az ellenzéki vezetésű kórházfenntartóknak.

A Magyar Nemzetben az áll, hogy elállt az Altus Zrt. ellen indított keresetétől a Legfőbb Ügyészség. A lap úgy tudja: az ügyészség a múlt héten a tavaly november óta szünetelő per folytatását kérte, ám csupán azért, hogy bejelenthesse: a per megszüntetését kezdeményezi. Az alperesek az eljárási törvény szerint ragaszkodhatnak ahhoz, hogy a bíróság ítéletet hozzon az ügyben. Az ügyészség tavaly áprilisban indította meg a pert az Altus Zrt. és a Humán-Jövő 2000 Kht. ellen a köztük létrejött szerződés semmisségének megállapításáért. A felperes keresetlevele szerint Gyurcsány Ferenc cége 1995. január 12-én jutott hozzá a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) kezelésében lévő Szalay u. 4. szám alatti ingatlan földszinti részéhez. A MeH cége, vagyis az eladó három hónap múltán visszabérelte a vagyont az Altustól, és saját költségén felújította. A felperes szerint az Altus több mint 80 millió forinttal gazdagodott az állam kárára.

Az Index.hu-n olvasható, hogy Nagykanizsán, a Platán sori épületben történt daganatos megbetegedések és az alagsorban elhelyezett transzformátorállomás sugárzása közötti összefüggések kivizsgálását kezdeményezte a helyi önkormányzatnál egy helyi képviselő. Az elmúlt húsz évben a Platán sor nyolcas számú épületében 12 esetben daganatos megbetegedés volt a halál kiváltó oka, és jelenleg három újabb betegnél regisztráltak rákos megbetegedést. Ez idő alatt az épülettömbhöz tartozó három másik lépcsőház 36 lakásában egyetlen rákos megbetegedés történt.

A Világgazdaság írja, hogy már készül az előterjesztés a hét végi kamionstop enyhítésére. Jórészt a fuvarozói szervezetek nyomásának engedve a szaktárca azt tervezi, hogy június elsejétől szűkíti - a nehézgépjárművek számára - kritikus időszak hosszát. A hazai forgalomkorlátozás egyébként a legszigorúbbak közé tartozik Európában. A tervezet szerint két héttel megrövidítenék a nyári kamionstop időszakát, amely nem június 15-én, hanem július 1-jén kezdődne. A most még egybefüggő szombat-vasárnapi és munkaszüneti kamionstopot pedig megszakítanák 22-24 óra között.

A Napi Gazdaság számol be arról, hogy a fővárosban tavaly óta mindössze tízzel, valamivel több, mint 400-ra bővült a luxusadóalanyok száma, így az idén sem számíthatnak túl sok bevételre. A bevezetéskor a kormányzat milliárdos nagyságrendűre becsülte a bevételt ebből az adónemből.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Hőkupola után villámcsapások, vihar és villámárvizek – intenzív napon vannak túl a tűzoltók

Hőkupola után villámcsapások, vihar és villámárvizek – intenzív napon vannak túl a tűzoltók

Kedden összesen 208 helyszínre riasztották a tűzoltókat különböző károk felszámolása érdekében. A legtöbb vihar miatti beavatkozásra Hajdú-Bihar és Pest megyében volt szükség, de Bács-Kiskun, Békés, Csongrád megyében, valamint Budapesten is több helyszínre hívták a hatóságokat – mondta az InfoRádióban az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője. Mukics Dániel arról is beszélt, mire kell nagyon odafigyelnünk ilyenkor az otthonunkban, a kertben, illetve az autóval való parkolásnál.
inforadio
ARÉNA
2026.07.01. szerda, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
A mesterséges intelligencia felrobbantotta a dél-koreai tőzsdét – Mi áll a brutális kilengések mögött?

A mesterséges intelligencia felrobbantotta a dél-koreai tőzsdét – Mi áll a brutális kilengések mögött?

A dél-koreai részvénypiac az elmúlt hónapok egyik legforróbb befektetési sztorija volt, a Kospi index olyan durván mozog, ami sokakat a 2021-es mémrészvény-őrületre emlékeztet. Most a háttérben a mesterséges intelligencia körüli befektetői eufória, a chipgyártók dominanciája és a tőkeáttételes pozíciók állnak, emiatt van az, hogy egy globálisan is egyre fontosabb részvényindex is extrém kilengéseket mutat. Megnéztük, mi áll a dél-koreai tőzsde látványos szárnyalása és extrém volatilitása mögött.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×