Infostart.hu
eur:
356.55
usd:
312.78
bux:
140394.24
2026. július 1. szerda Annamária, Tihamér

"Az egészségügyi reform áldozata": hibáztak a kórházban

Hibázott a hódmezővásárhelyi Erzsébet kórház, amikor vizsgálat és ellátás nélkül szállíttatta tovább Szentesre azt a mindszenti beteget, aki pénteken, félúton meghalt az orvos nélküli mentőautóban - állapította meg az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat, valamint az Egészségbiztosítási Felügyelet elsődleges vizsgálata.

A két szervezet vezetője elmondta: sem a mindszenti háziorvos, sem a szentesi kórház, sem a mentőszolgálat felelőssége nem vetődött fel.

A vizsgálatok tovább folytatódnak - mondta el a két szervezet vezetője. A hódmezővásárhelyi kórház esetében vannak olyan tényezők, amelyek arra utalnak, hogy ott nem minden az ilyenkor elvárhatónak megfelelően történt - közölte Kovácsy Zsombor, a felügyelet elnöke és Falus Ferenc országos tisztifőorvos.

A kiosztott írásos tájékoztató szerint a hódmezővásárhelyi Erzsébet Kórháznak sürgősségi fogadóhelyet kell működtetnie, s a jogszabály alapján minden kórháznak el kell látnia a sürgősséggel hozzá beérkező beteget. Ez ebben az esetben nem történt meg.

Az elnök hozzátette: a vizsgálat következő szakasza tisztázhatja, hogy van-e a történteknek büntetőjogi felelőse. Azt azonban mind a ketten kijelentették: a tragédiának nincs köze a területi ellátási kötelezettségek és a beutalási rend megváltoztatásához.

Csak ránézett


A tájékoztatón elhangzott az is, hogy az orvosnő, aki a hódmezővásárhelyi kórházban találkozott a beteggel, nem vette fel, műszereket sem használt a vizsgálatához, csak ránézett, és azt mondta, hogy jól van, és vihetik tovább Szentesre.

A két intézmény vezetője lejátszott egy hangfelvételt is, amely a mentők és az orvosnő között közötti telefonbeszélgetést rögzítette akkor, amikor a betegszállítók közölték a kórházzal, hogy a férfi meghalt.

A felvételen hallható volt, hogy a hölgy nagyon ideges volt. Azzal védekezett, hogy utasításba kapta: ne vegyen fel senkit, aki nem tartozik az ellátási körzethez. Kijelentette: egy ilyen leromlott állapotú beteg bármikor meghalhat, "ez benne van a pakliban".

A tájékoztatón elhangzott még, hogy a beteg aznap a szentesi kórházban egyszer már megtagadta a kezelést, és saját felelősségére távozott. Ha ezt nem teszi, akkor minden bizonnyal nem akkor, és nem a mentőben hal meg.A polgármester a Legfőbb Ügyészséghez fordult

Hódmezővásárhely polgármestere szerint az ÁNTSZ és az Egészségbiztosítási Felügyelet politikai megbízást teljesít.

Lázár János közölte: két, a helyszínen készített jegyzőkönyv szerint, - amelyet a regionális tüdőgyógyász szakfelügyelő, illetve az Országos Szakfelügyeleti Módszertani Központ megyei szakfelügyelője írt alá - az ellátás megfelelt a jogszabályi elvárásoknak.

A politikus megdöbbentőnek nevezte, hogy egy orvost akarnak felelősségre vonni amiatt, hogy az egészségügyi ellátórendszerben káosz van.

Lázár János közölte azt is: a Legfőbb Ügyészséghez fordult, mert szerinte a beutalási körzetek hatástanulmányok nélküli kialakítása olyan fokú gondatlanság, amely egy ember halálához vezetett.

A város fideszes polgármestere a beadványában a többi mellett arra vár választ az ügyészségtől, hogy összefüggésbe hozható-e a mindszenti férfi halála azzal, hogy április 1-jétől bevezetett beutalási renddel, amelyet - mint mondott - minden előzetes hatástanulmány nélkül léptetett életbe az egészségügyi tárca.

A politikus szerint a mentőszolgálat munkatársai becsapták az embereket, amikor azt állították, hogy egy közúti baleset miatt vitték a beteget Szentes helyett Hódmezővásárhelyre. Holott a mentőket 14 óra 51 perckor értesítették, a baleset pedig 45 perccel később történt. Ráadásul Mindszentről két úton is el lehet jutni Szentesre.

A kórház nem tartja magát hibásnak

A hódmezővásárhelyi kórház főigazgatója szerint az általa vezetett intézmény nem hibáztatható az esetért. Kállai Árpád az InfoRádióban azt mondta: az Erzsébet Kórház orvosa azért küldte tovább Szentesre a beteget, mert stabilnak ítélte az állapotát, és április 1-jétől a mindszenti betegeket Szentesen kell gyógyítani.

Az igazgató hangsúlyozta: az orvos beszélt a beteggel, és úgy találta, hogy tovább szállítható állapotban van, munkatársa a vonatkozó rendelkezéseknek megfelelően járt el.

Szerinte az ügy kapcsán át kell vizsgálni az új szabályozást, amelynek hibáira a kórház már a bevezetés előtt rámutatott. Tanácsot kértek a területi tisztiorvostól, hogy az ehhez hasonló esetekben mi a teendő, de azt a választ kapták: nem lesz ilyen helyzet. A betegeket mindig oda viszik, ahol el kell őket látni, ha pedig nem, akkor a beteget tovább kell küldeni.

Hangsúlyozta: az előzetes megbeszéléseknek megfelelően jártak el, és nem utolsósorban igazodtak a jogszabályokhoz is.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Hőkupola után villámcsapások, vihar és villámárvizek – intenzív napon vannak túl a tűzoltók

Hőkupola után villámcsapások, vihar és villámárvizek – intenzív napon vannak túl a tűzoltók

Kedden összesen 208 helyszínre riasztották a tűzoltókat különböző károk felszámolása érdekében. A legtöbb vihar miatti beavatkozásra Hajdú-Bihar és Pest megyében volt szükség, de Bács-Kiskun, Békés, Csongrád megyében, valamint Budapesten is több helyszínre hívták a hatóságokat – mondta az InfoRádióban az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője. Mukics Dániel arról is beszélt, mire kell nagyon odafigyelnünk ilyenkor az otthonunkban, a kertben, illetve az autóval való parkolásnál.
inforadio
ARÉNA
2026.07.01. szerda, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
A mesterséges intelligencia felrobbantotta a dél-koreai tőzsdét – Mi áll a brutális kilengések mögött?

A mesterséges intelligencia felrobbantotta a dél-koreai tőzsdét – Mi áll a brutális kilengések mögött?

A dél-koreai részvénypiac az elmúlt hónapok egyik legforróbb befektetési sztorija volt, a Kospi index olyan durván mozog, ami sokakat a 2021-es mémrészvény-őrületre emlékeztet. Most a háttérben a mesterséges intelligencia körüli befektetői eufória, a chipgyártók dominanciája és a tőkeáttételes pozíciók állnak, emiatt van az, hogy egy globálisan is egyre fontosabb részvényindex is extrém kilengéseket mutat. Megnéztük, mi áll a dél-koreai tőzsde látványos szárnyalása és extrém volatilitása mögött.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×