Infostart.hu
eur:
367.69
usd:
317.11
bux:
146873.78
2026. szeptember 2. szerda Dorina, Rebeka

Megnyirbálták az útfelújítási programot

A tervezettnél 23 útszakasszal kevesebbet újítanak fel idén a fővárosban - mondta el a főpolgármester az InfoRádióban. Demszky Gábor hozzátette: a felülírt program teljesítéséhez is szükség lenne további 2 milliárd forint állami hozzájárulásra.

A főpolgármester emlékeztetett arra, hogy az eredeti tervben 156 kilométer út felújítása szerepelt, ezt azonban a Fővárosi Közgyűlés módosítja majd.

Az új elképzelése szerint 23 szakaszon csak a csatornázást végzik el, az úttest felújítására csak a következő években kerül sor.

Demszky Gábor elmondta azt is, hogy az átdolgozott terv - 120-130 kilométer út felújítása - teljesítéséhez is hiányzik mintegy 2 milliárd forint, amelyet a költségvetésnek kellene állnia.

A politikus kitért arra is, hogy eredetileg 7 milliárd forintot kértek a költségvetésből, ehelyett eddig csak 2 milliárdot kaptak.

Azonban a visszafogott programhoz is további kétmilliárd forintra lenne még szükségük a jelenlegi 10,2 milliárd forintos keret kiegészítéséhez.

A főpolgármester közölte: már kérte Kóka Jánost, hogy a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium biztosítsa ezt az összeget.

Ha ez megtörténik, akkor az év végéig a fővárosi utak 40 százalékát tudnák felújítani - tette hozzá.

Eddig tíz szakaszon kezdődtek el a munkák, a főváros összesen 38-ra kötött kivitelezési szerződést.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

„Kettészakadt a magyar atlétika” – Tajti-Márton Anita új emberként a fejlődő magyar atlétika élén

A Magyar Atlétikai Szövetség rendkívüli tisztújító közgyűlésén az olimpiai bronzérmes és fedettpályás világbajnok súlylökő Tajti-Márton Anitát választották meg a szervezet új elnökének, aki 38 szavazatot kapott, míg ellenfele Kovács Zoltán, a MATE-GEAC eddigi szakosztályvezetője 27-et.
inforadio
ARÉNA
2026.09.02. szerda, 18:00
Nyeste Orsolya az Erste vezető elemzője
Madár István a Portfolio vezető elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×