Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Kóka elfogadható adójavaslatot szorgalmaz

A gazdasági és a pénzügyi tárca azt javasolja a kormánynak, hogy ne vezesse be az elvárt adót. A Pénzügyminisztérium szóvivője közölte: Veres János a kormány korábbi döntésének megfelelően javaslatot visz be az elvárt adóról a kormány szerdai ülésére.

Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter az elvárt adó helyett az adóbevallási és ellenőrzési eljárások átalakításával, fokozásával érné el a költségvetési bevételek növelést.

A politikus szerint az adónemtől remélt többletbevétel alulmúlja a konvergencia programban meghatározott mintegy 60 milliárd forintos összeget.

A miniszter hétfőn a miniszterelnökkel, a pénzügyminiszterrel és a két kormánypárti frakció képviselőjével tárgyalt arról, miként lehetne kiváltani az elvárt adót egy alkotmányos, a kormány eredeti szándékát tükröző, a vállalkozások számára is elfogadható javaslattal.

Kóka János szerint ajánlásuk alapján a törvény meghatározna egy adóalap-minimumot, és többlet-adatszolgáltatási lehetőséget biztosítana az adóhatóság számára azoknál a cégeknél, amelyeknél az adózás előtti eredmény nem éri el a korrigált árbevétel 2 százalékát.

Az a feladat, hogy az adóhatóság szűrje ki azokat, akik "bujkálnak" az adófizetés kötelezettsége alól - mondta a gazdasági miniszter.

A PM nem kommentál

Veres János a kormány korábbi döntésének megfelelően javaslatot visz be az elvárt adóról a kormány szerdai ülésére - mondta Pichler Ferenc, a Pénzügyminisztérium szóvivője.

A Pénzügyminisztérium szóvivője nem kívánta kommentálni a gazdasági miniszter kijelentését, mindössze annyit mondott: a kormány döntéséről a szerdai ülést követően lesz tájékoztatás.

Címlapról ajánljuk
Menekülő tömeg, sikolyok és lövések – így élte át Krakkó a szombati borzalmat
újabb részletek

Menekülő tömeg, sikolyok és lövések – így élte át Krakkó a szombati borzalmat

Lengyel állampolgár lövöldözött a krakkói főtéren, aki egyedül cselekedett, társai nem voltak – értesült az Onet lengyel hírportál szombat késő délután. A férfinél nem voltak személyi okmányok, személyazonosságát operatív munkával derítették ki - idézte a lap a rendőrséget.

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Orosz rakétatámadás érte Kijevet, pusztító csapást mértek az orosz hadiüzemekre - Híreink az orosz-ukrán frontról szombaton

Orosz rakétatámadás érte Kijevet, pusztító csapást mértek az orosz hadiüzemekre - Híreink az orosz-ukrán frontról szombaton

Orosz rakétatámadás érte Kijevet szombatra virradóra, a lehulló törmelékek megrongáltak egy lakóházat - jelentette be az ukrán főváros polgármestere. Vitalij Klicsko a Telegramon azt közölte, a Kijev egyik nyugati körzetében történt támadást ballisztikus rakétákkal követték el, és hozzátette, hogy robbanásokat jelentettek a külvárosból is. Péntek éjjel több oroszországi célpontra is, köztük hadiipari létesítményekre és olajfinomítókra mért csapást az ukrán haderő az orjoli, a szaratovi és a rosztovi régióban. A támadások következtében több helyszínen tűz ütött ki.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×