Infostart.hu
eur:
367.14
usd:
316.5
bux:
0
2026. szeptember 3. csütörtök Hilda

Így oltották az Egis üzemét - képekkel

Péntek este körülbelül háromnegyed nyolckor sikerült eloltania a tűzoltóknak az Egis gyógyszergyár X. kerület Keresztúri úti telephelyén keletkezett tüzet. Három tűzoltó megsérült, de csak egyiküket kellett kórházba vinni.

A Fővárosi Tűzoltóság szóvivője az InfoRádióban elmondta: a 20-szor 50 méter alapterületű épületben a robbanások után oldószerek égtek, de nem került az egészségre vagy a környezetre veszélyes anyag a levegőbe.

Molnár Péter közölte: 5-ös kiemelt riasztással vonultak a helyszínre, ahol mintegy 120 tűzoltó dolgozott. A tűz okának vizsgálatát az utómunkálatok befejezése után kezdik meg. A környező épületek nem voltak veszélyben.

A lakosság kitelepítésére nem volt szükség, a gyár dolgozóinak azonban el kellett hagyniuk az üzemet.

Az oltás során az oltóhabtól egy tűzoltó a nyakán könnyebb égési sérüléseket szenvedett, őt a mentők kórházba vitték.

A Fővárosi Tűzoltóság parancsnoka a távirati irodának elmondta: a másik két sérült tűzoltót, akiket a kicsapodó gőz égetett meg, a helyszínen láttak el.

Bende Péter szólt arról is, hogy a feltételezések szerint egy ipari centrifuga műszaki zavara okozta a robbanásokat. Ennek következtében metanol-hexán és izopropil alkohol égett.

A tűz a telephely egyik épületében ütött ki, amit elsőként még a létesítményi tűzoltók kezdtek oltani. Az építményben több robbanás is történt, emiatt a tűzoltási készültséget a lehetséges legnagyobbra, ötödik fokozatra emelték. Este háromnegyed nyolcra sikerült megfékezni a lángokat.

A fényképet a langlovagok.hu oldal szíves hozzájárulásával közöljük. Ha ide kattint, további képeket is láthat az oltásról.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.09.03. csütörtök, 18:00
Kis Anna meteorológus, a földtudományok doktora, az ELTE Meteorológiai Tanszékének tudományos munkatársa
Szabó Péter éghajlatkutató, az ELTE Meteorológiai Tanszékének doktorandusza
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×