Infostart.hu
eur:
355.73
usd:
311.37
bux:
139892.19
2026. június 30. kedd Pál

Kemény kézzel fogják majd az MSZP-t

Egy eddiginél sokkal szigorúbban irányított párt képe sejlik fel abból a vitaanyagból, amelyből a küldöttek készülnek a Magyar Szocialista Párt jövő hétvégi tisztújító kongresszusára. Az igazságosság, szolidaritás, nemzet hármas jelszavával kiadott dokumentum minden sora Gyurcsány Ferenc kormányfő pártelnökségéért kiált.

A vitairatban elismerik, hogy a társadalom többsége számára nem tudták bemutatni a baloldali értékeket, ezért az MSZP-nek új politikai stratégiára van szüksége.

Az eddigivel az volt a baj, hogy mindenkit egyszerre akartak meggyőzni - olvasható a javaslatban.

A tervek szerint mostantól ez másképp lesz: a párt többet kommunikál majd a kormánnyal, és szóba áll a civil szervezetekkel, mi több, az ellenzéki politikusokkal is.

Mindehhez azonban egy sokkal fegyelmezettebb párt kell, amelyben az országos elnökség kemény kézzel fogja az alárendelt szervezeteket, és megakadályozza a hozzá nem hű "erős emberek" előretörését.

A helyi csoportok és a platformok ezentúl beszámolnak az országos vezetésnek, illetve a választmánynak. A tagozatokkal például sokszor meggyűlt az MSZP baja - ezt az InfoRádiónak korábban Juhász Ferenc alelnök is elismerte.

El kell viselni

Az MSZP-nek a terv szerint csak az lehetne a tagja, akit két másik párttag ajánl, de az újonc a felvétele után egy évig nem ajánlhat majd új tagot. Ez akadályozná meg a fiktív tagok megjelenését.

A cél tehát a párt centralizálása, az országos elnökség hatalmának növelése, és talán a Fideszéhez hasonló szövetségi kapcsolatrendszer kiépítése. Ezt szolgálná az alapszabály-módosítás - kérdés, mennyi valósul meg belőle.

Az bizonyos, hogy az MSZP országos elnöksége nem kertel: szinte utasításba adják, hogy a küldötteknek el kell viselniük a párt népszerűségvesztését.

A küldötteknek számára nyilvánvaló az is, hogy Gyurcsány Ferenc a párt egyetlen esélye.

 Afféle büntetésként azonban alaposan "felpuhították" az elnökjelölt eredetileg sokkal radikálisabb terveit a pártreformról.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Magyar Péter: soha nem volt még ilyen forróság Magyarországon
Bejelentés

Magyar Péter: soha nem volt még ilyen forróság Magyarországon

Minden hőmérsékleti rekord megdőlt, Szécsényben 42 fokot mértek ma, de az ország nagy részén meghaladta a 40 fokot a hőmérséklet, ezért továbbra is érvényben van a harmadfokú hőségriasztás – közölte Magyar Péter.

Szakértő: Putyin olyan eszközhöz nyúl, amit 20 éve nem alkalmazott

Szeptemberben parlamenti választásokat tartanak Oroszországban, és a kormánypárt több meglepő húzással próbálkozik. Az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója az InfoRádióban beszélt a többi párt esélyeiről, az oroszországi üzemanyag-ellátási problémákról, Vlagyimir Putyin retorikaváltásáról és a fronthelyzetről is.
inforadio
ARÉNA
2026.07.01. szerda, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×