Infostart.hu
eur:
361.97
usd:
311.32
bux:
148307.14
2026. szeptember 3. csütörtök Hilda

Az év végére támogatott lehet a mellrákot kezelő készítmény

A Rákellenes Liga szerint a mellrákban szenvedő betegek egy része nem kapja meg a gyógyulását segítő drága gyógyszert a kórházakban. Az egészségbiztosítási pénztár főigazgató-helyettese azt mondta: nemrég derült ki, hogy a készítmény nemcsak a frissen felfedezett betegség kezelésére, hanem a műtét utáni utógondozásra is alkalmas. Erre a kezelési módra pedig még nem jár mellé támogatás.

Székely Tamás hozzátette: az egészségbiztosító azonban ha indokolt, akkor ebben az esetben is támogatást nyújt a gyógyszer megvételéhez, ehhez azonban egyéni kérelmet kell benyújtani.

Mint mondta: tavaly 92 egyéni méltányossági kérelmet kaptak, ebből 17-et utasítottak el, mert a csatolt orvosi dokumentumokból az derült ki, hogy a betegnek nem arra a gyógyszerre volt szüksége.

Hozzátette: egy egyéves kúra költsége 12 millió forint. Az államnak így évente 4 milliárd forintos kiadást jelent, ha felveszi a készítményt a támogatott gyógyszerek listájára, ennek a kezelési módnak az esetében is.

Ez várhatóan az év második felében történik meg - mondta Székely Tamás.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A rollerektől a zebrákig: fontos közlekedési változások Szlovákiában

A rollerektől a zebrákig: fontos közlekedési változások Szlovákiában

Szeptember elsejétől szigorodtak és lényegesen átalakultak a közúti közlekedés szabályai Szlovákiában. A belügyminisztérium előterjesztése nyomán hatályba lépett törvénymódosítások a járművezetőket, a kisméretű elektromos eszközöket használókat, valamint a gyalogosokat egyaránt érintik, a jogalkotó célja pedig a közlekedés biztonságosabbá és logikusabbá tétele volt.

Megszűnhetnek a trafikkoncessziók, kötelező orvoskamarai tagság, béremelés a szociális szférában, „három csapás” az akkugyáraknak

Két hét múlva várhatóan eltörlik a koncessziók jelenlegi rendszerét. Három elv mentén alakítják át a hulladékgazdálkodást, miután a kormány 90 milliárd forintnyi büntetést kell, hogy fizessen az EU-nak a Mohu mulasztásai után – jelentette be Magyar Péter miniszterelnök a kormányzati tájékoztatón.
Amerika sem akart kimaradni a jóból

Amerika sem akart kimaradni a jóból

Jellemzően emelkedtek az ázsiai részvénypiacok csütörtökön, miután a globális kötvényhozamok csökkenése és az olajárak stabilizálódása javította a befektetői hangulatot. Európában is többnyire emlekedést láthatunk és Amerikában is emelkednek a tőzsdék, miután esni kezdtek a kötvényhozamok, azt követően, hogy a piacok ismét elkezdték kiárazni a szeptemberi kamatemelés esélyét. Eközben viszont a piaci szereplők  már a pénteken érkező amerikai munkaerőpiaci jelentésre is figyelnek, amely további fontos jelzést adhat a Fed várható kamatpályájáról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×