Infostart.hu
eur:
361.94
usd:
311.34
bux:
148307.14
2026. szeptember 4. péntek Rozália

A rendőrségi törvény nem ismeri a műveleti terület fogalmát

Az InfoRádió által megkérdezett ügyvéd nem tartja sem jog-, sem alkotmányellenesnek a fideszes képviselők péntek délelőtti akcióját. Szalay Péter szerint ez egy politikai demonstráció, ahol a képviselőknek nemcsak joguk, de kötelességük is elmondani a véleményüket.

Szalay Péter ügyvéd szerint a Fidesz péntek délelőtti akciójáról "lehet úgy gondolni, hogy a képviselőknek kötelességük fellépni az általuk jogellenesnek gondolt helyzet ellen".

A szakember emlékeztetett arra, hogy műveleti terület kizárólag a honvédelemről és a magyar honvédségről szóló 2004. évi 105-ös törvényben létezik. A rendőrségi törvényben ilyenről egyáltalán nincsen szó.

Ismeri viszont a rendőrségi törvény 15. szakasza az arányosság követelményét. "A képviselők nyilatkozataik alapján úgy ítélték meg, hogy a Kossuth téri kordonok fenntartása nem áll arányban az intézkedés törvényes céljával" - fogalmazott Szalay Péter.

Az ügyvéd szerint büntetőjogi értelemben nem lehet önbíráskodásnak nevezni a képviselők cselekedetét, hiszen a vonatkozó törvényben szerepel a vagyoni igény fogalma is. Ez ebben az esetben nem áll fenn.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A rollerektől a zebrákig: fontos közlekedési változások Szlovákiában

A rollerektől a zebrákig: fontos közlekedési változások Szlovákiában

Szeptember elsejétől szigorodtak és lényegesen átalakultak a közúti közlekedés szabályai Szlovákiában. A belügyminisztérium előterjesztése nyomán hatályba lépett törvénymódosítások a járművezetőket, a kisméretű elektromos eszközöket használókat, valamint a gyalogosokat egyaránt érintik, a jogalkotó célja pedig a közlekedés biztonságosabbá és logikusabbá tétele volt.

Megszűnhetnek a trafikkoncessziók, kötelező orvoskamarai tagság, béremelés a szociális szférában, „három csapás” az akkugyáraknak

Két hét múlva várhatóan eltörlik a koncessziók jelenlegi rendszerét. Három elv mentén alakítják át a hulladékgazdálkodást, miután a kormány 90 milliárd forintnyi büntetést kell, hogy fizessen az EU-nak a Mohu mulasztásai után – jelentette be Magyar Péter miniszterelnök a kormányzati tájékoztatón.
Amerika sem akart kimaradni a jóból

Amerika sem akart kimaradni a jóból

Jellemzően emelkedtek az ázsiai részvénypiacok csütörtökön, miután a globális kötvényhozamok csökkenése és az olajárak stabilizálódása javította a befektetői hangulatot. Európában is többnyire emlekedést láthatunk és Amerikában is emelkednek a tőzsdék, miután esni kezdtek a kötvényhozamok, azt követően, hogy a piacok ismét elkezdték kiárazni a szeptemberi kamatemelés esélyét. Eközben viszont a piaci szereplők  már a pénteken érkező amerikai munkaerőpiaci jelentésre is figyelnek, amely további fontos jelzést adhat a Fed várható kamatpályájáról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×