Infostart.hu
eur:
361.91
usd:
311.3
bux:
148307.14
2026. szeptember 4. péntek Rozália

Csőd vagy törvénysértés?

Kerületi csődök vagy törvénysértés között kell választania a fővárosi önkormányzatnak az idei forrásmegosztás kapcsán. Tiba Zsolt főjegyző az InfoRádiónak elmondta, hogy a forrásmegosztásról szóló törvény szövegezését tavaly elhibázták az alkotók, így ahelyett, hogy több jutna a kerületeknek, az új jogszabály szerint még tőlük kell elvonnia 12-15 milliárd forintot a fővárosnak.

A főjegyző közölte, hogy a fővárosi közgyűlés február közepén fogadja el a 188 milliárd forint közös bevétel elosztásáról szóló forrásmegosztási rendeletet.

Az elosztás kereteit idén már új törvény szabályozza, amelyet képviselői kezdeményezésre tavaly módosított a parlament.

A törvény arról határoz, hogy a bevételből 47 százalék a fővárosi önkormányzaté, a fennmaradó pénzen pedig egy képlet alapján osztozik a 23 kerületi önkormányzat.

Csakhogy Tiba Zsolt szerint a jogszabály szövegezése rossz, ha ugyanis szó szerint alkalmazzák, akkor azokat a bevételeket is be kell vonni a közös megosztandó források közé, amelyek eddig mindig a kerületek saját bevételei voltak. Példaként említette a telek- és építményadót, valamint a gépjárműadót.

Ez azt jelentené, hogy a kerületeknek 12-15 milliárd forinttal kevesebb jutna idén, ami csődbe vinne jó néhány kerületet.

Tiba Zsolt szerint nehéz dilemma előtt áll a főváros: ha törvény szerint jár el, akkor elvonja a pénzt, de ha nem vonja el a pénzt, akkor törvényt sért, és megrovást kaphat például az Állami Számvevőszéktől.

A főjegyző komikusnak tartja, hogy éppen azok a parlamenti képviselői szándékok vezettek ehhez a helyzethez, amelyek a kerületek javára akarták torzítani a forrásmegosztás arányait.

Tiba Zsolt végül közölte, hogy a közgyűlés februárban dönt a kérdésben, de személy szerint nem tartja reálisnak, hogy a főváros elvonja ezt a hatalmas összeget a kerületektől.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A rollerektől a zebrákig: fontos közlekedési változások Szlovákiában

A rollerektől a zebrákig: fontos közlekedési változások Szlovákiában

Szeptember elsejétől szigorodtak és lényegesen átalakultak a közúti közlekedés szabályai Szlovákiában. A belügyminisztérium előterjesztése nyomán hatályba lépett törvénymódosítások a járművezetőket, a kisméretű elektromos eszközöket használókat, valamint a gyalogosokat egyaránt érintik, a jogalkotó célja pedig a közlekedés biztonságosabbá és logikusabbá tétele volt.

Megszűnhetnek a trafikkoncessziók, kötelező orvoskamarai tagság, béremelés a szociális szférában, „három csapás” az akkugyáraknak

Két hét múlva várhatóan eltörlik a koncessziók jelenlegi rendszerét. Három elv mentén alakítják át a hulladékgazdálkodást, miután a kormány 90 milliárd forintnyi büntetést kell, hogy fizessen az EU-nak a Mohu mulasztásai után – jelentette be Magyar Péter miniszterelnök a kormányzati tájékoztatón.
Amerika sem akart kimaradni a jóból

Amerika sem akart kimaradni a jóból

Jellemzően emelkedtek az ázsiai részvénypiacok csütörtökön, miután a globális kötvényhozamok csökkenése és az olajárak stabilizálódása javította a befektetői hangulatot. Európában is többnyire emlekedést láthatunk és Amerikában is emelkednek a tőzsdék, miután esni kezdtek a kötvényhozamok, azt követően, hogy a piacok ismét elkezdték kiárazni a szeptemberi kamatemelés esélyét. Eközben viszont a piaci szereplők  már a pénteken érkező amerikai munkaerőpiaci jelentésre is figyelnek, amely további fontos jelzést adhat a Fed várható kamatpályájáról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×