Infostart.hu
eur:
362.17
usd:
311.61
bux:
147747.91
2026. szeptember 4. péntek Rozália

Újpest az újpestieké

Újpesten csak az újpestiek parkolhatnak ingyen, a Váci útról a nagyteherautók csak jegyzői engedéllyel kanyarodhatnak le, teherszállítás csak meghatározott időpontban lehetséges, egyirányúsítanak több észak-déli utat - olvasható abban az idén tárgyalandó rendeletcsomagban, amellyel Újpest a Megyeri, azaz az északi M0-ás híd 2008-as megnyitására készül.

Az újpesti önkormányzat több közúti szigorítást tervez idén, hogy az északi M0-ás híd átadása után megnövekvő forgalmat túlélje - mondta Derce Tamás polgármester az InfoRádiónak.

Hozzátette, hogy az előzetes forgalomtechnikai becslés szerint a Dunakanyarból érkező járművek 60-70 százaléka átmegy majd a Megyeri hídon és Újpesten keresztül folytatja az útját, sőt ez az arány még rosszabb lesz a Margit híd lezárása után.

Derce Tamás elmondta, hogy ezért egy rendeletcsomagot dolgoznak ki, amelyet még várhatóan idén el is fogad az önkormányzat.

A csomag elemei közé tartozik, hogy bevezetik Újpest központjában és annak környékén a fizetős parkolást, csak a kerületiek parkolhatnak majd ingyen.

A 3,5 tonnánál nagyobb összsúlyú teherautók várhatóan csak egy kijelölt útvonalon, a Váci úton közlekedhetnek, ha le akarnak térni róla, akkor előzetes jegyzői engedélyt kell beszerezniük.

A 3,5 tonnánál könnyebb teherautók sem mindig használhatják az utakat, mert a polgármester szerint csak egy néhány órás időszakot - például reggel 6és 11 óra között - jelölnek ki a teherszállításra, a nap további részében tilos lesz ez a tevékenység.

Hogy a szállítási anomáliákat elkerüljék, az M0-ás mentén egy területet jelölnek ki, ahol logisztikai központ épül, és ott át lehet majd rakodni az árút a kamionokról a kisebb tehergépjárművekre.

További érdekesség, hogy az önkormányzat az észak-déli utakat egyirányúvá kívánja tenni, így például a Baross utcát, a Nádor utcát, a Leiningen utcát vagy az Attila utcát, hogy a forgalom minél könnyebben át tudjon haladni a térségen.

Derce Tamás közölte, hogy a tervezetet elfogadása előtt egyezteti a fővárosi önkormányzattal, valamint ismerteti a lakossággal és a civil szervezetekkel.

Címlapról ajánljuk
Kötelező tagság visszaállítása – Az orvoskamara elégtételt érez és beteggaranciákról is beszél az új helyzetben

Kötelező tagság visszaállítása – Az orvoskamara elégtételt érez és beteggaranciákról is beszél az új helyzetben

Újra kötelező lesz a kamarai tagság az orvosoknak – jelentette be csütörtökön Köböl Anita kormányszóvivő. Azóta a részletszabályok hivatalosan is napvilágot láttak. „Ez a döntés igazságtétel az egész orvosi társadalomnak” – így reagált a bejelentésre az InfoRádióban Kincses Gyula, a Magyar Orvosi Kamara Szakmai Hivatalának vezetője.

Szakértő az EU-költségvetésről: Magyarországnak nem érdeke az uniós politikákra jutó összegek csökkentése

Az úgynevezett „takarékos” EU-tagországok szerint észszerűtlenül magasak az uniós költségvetési tervezet fő számai. A nettó befizetőnek számító Németország, Ausztria, Dánia, Finnország, Hollandia és Svédország közös tanácskozást tartott, ami után közölték: az Európai Bizottságnak a csaknem kétezer milliárd eurós tervezett költségvetést több százmilliárddal csökkentenie kell.
inforadio
ARÉNA
2026.09.07. hétfő, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének programigazgatója
Itt a hét legfontosabb adata - Mutatjuk, mi történik a tőzsdéken

Itt a hét legfontosabb adata - Mutatjuk, mi történik a tőzsdéken

A hét legfontosabb eseménye a délután napvilágot látott amerikai augusztusi munkaerőpiaci jelentés, hiszen a foglalkoztatás, a munkanélküliségi ráta és a bérdinamika együttesen jelentősen befolyásolhatja a Fed szeptemberi kamatdöntésével kapcsolatos várakozásokat. Eközben az olajpiacon továbbra is a magas árak és a közel-keleti feszültségek tartják fenn a bizonytalanságot. Felemás a hangulat Európa tőzsdéin, a tegnapi bejelentést követően nagyot ralizik a Volkswagen árfolyama. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztáció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×