eur:
396.28
usd:
367.22
bux:
73550.81
2024. augusztus 1. csütörtök Boglárka

Tragikus családi autóbaleset Akasztón

Tragikus baleset történt Akasztón péntek hajnalban, amikor egy személygépkocsi eddig ismeretlen okokból felborult. A sofőr életét vesztette, felesége könnyen, kétéves kislánya súlyosan megsérült.

Egy 24 éves kiskőrösi férfi a helyszínen életét vesztette, kétéves kislányát életveszélyes sérülésekkel, feleségét pedig könnyű sérülésekkel szállították kórházba, miután a férfi által vezetett személygépkocsi eddig még ismeretlen okból pénteken hajnalban felborult Akasztó belterületén.

A felborult személygépkocsiból mindhárom utas kirepült, a kétéves kislány súlyos koponyacsonttörést szenvedett - mondta Mihályné Bornemisza Eleonóra százados, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

Címlapról ajánljuk
Vámos Petra: nem akarjuk, hogy ennek a kalandnak vége legyen

Vámos Petra: nem akarjuk, hogy ennek a kalandnak vége legyen

A spanyolok elleni sikerrel bejutott a negyeddöntőbe a női kézilabda-válogatott, vagyis eldőlt, hogy utazhat majd Lille-be. Vámos Petra, az ezúttal öt gólt szerző irányító azt mondta: most érzi, hogy a csapat megérkezett erre a szintre.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.08.02. péntek, 18:00
Nagy Sándor Gyula
Latin-Amerika kutató, a Budapesti Corvinus Egyetem egyetemi tanára
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×