Infostart.hu
eur:
365.83
usd:
327.38
bux:
145257.34
2026. november 2. hétfő Achilles

Járai elégedetlen a konvergenciaprogrammal

A Magyar Nemzeti Bank elnöke szerint várhatóan Magyarország lesz az utolsó állam a térségben, amely csatlakozik az euróövezethez.

Járai Zsigmond A cégvezetők klubja című rendezvényen azt mondta, hogy ha a parlament a mostani változatban fogadja el a jövő évi költségvetést, akkor a gazdaság a korábbi években tapaszalt rossz pályáról egy másik rossz pályára áll át.

A jegybank elnöke megismételte: a konvergenciaprogram lemaradást, romló versenyképességet eredményez.

Járai Zsigmond szerint a jegybank 6-6,5 százalékos 12 havi inflációt vár az idén decemberre, így azonban továbbra is 3,9-4 százalék lesz éves szinten a pénzromlás 2006-ban.

Hozzátette: a monetáris politika célja továbbra is az, hogy az ország elérje az árstabilitást, amin a jegybank 3 százalékos inflációs ütemet ért.

"Ma nagyon távol vagyunk ettől, és 2007-ben még távolabb leszünk, mivel a különböző, bejelentett intézkedések hatására a pénzromlás üteme a jövő év első hónapjaiban felmegy 7-8 százalékra" - mondta a jegybank elnöke.

Véleménye szerint az infláció csupán 2008-ba tér vissza a 4 százalék körüli mértékre.

Az euróövezeti csatlakozás várható időpontjával kapcsolatban Járai Zsigmond közölte: a pénzpiac 2014-et vár, de szerinte ez optimista prognózis.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Egyszázalékos visszaesésért felel a rendkívüli hőség az európai gazdaságban

Egyszázalékos visszaesésért felel a rendkívüli hőség az európai gazdaságban

Az Európai Unió GDP-je egy százalékkal csökkenhetett idén a nyári szárazság miatt. Ez elsősorban a munkatermelékenység visszaesésével magyarázható – erről is beszélt az InfoRádió GeoTrendek című műsorában az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány kutatási igazgatója. Pásztor Szabolcs arra is kitért, hogy mekkora kockázatot jelent az akkumulátorgyárak telepítése.
Tisza-kormány: jön a lusztráció, feltárulnak előttünk a 2027-es év kormányzati tervei

Tisza-kormány: jön a lusztráció, feltárulnak előttünk a 2027-es év kormányzati tervei

Mindenszentek vasárnapján is a 2027-es költségvetés körüli bejelentésekre figyelünk: a kormány tagjai sorra ismertetik, mely területekre mennyi pénzt szánnak, és milyen változásokat várnak az intézkedésektől. Közben a hétfői parlamenti munkára is készülnek Magyar Péter miniszterelnök kabinettjének tagjai: holnap délelőtt több bizottság ülésezik, 13 órakor pedig plenáris ülés kezdődik. A költségvetés általános vitájára még várni kell, az legkorábban a benyújtást követő tizennegyedik napon indulhat. Jövő héten pedig jön a lusztráció: november 4-től nyilvánossá válnak az ügynökakták.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×