Infostart.hu
eur:
364.5
usd:
325.64
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző

Molnár Lajos: a magyar legálisan és feketén is fizet

Jelenleg az egészségügyért Magyarországon kétszer fizetünk: a járulékainkkal tisztán, legálisan, és a hálapénzzel feketén, illegálisan - mondta a parlamentben az egészségügyi törvény tárgyalása során a szakminiszter. Az ellenzéki politikusok bírálták a javaslatot, és másban látják a megoldást.

A hálapénz igazságtalan a betegnek és az egészségügyi dolgozóknak is - mondta Molnár Lajos. Ennek megszűntetését szolgálja a vizitdíj, a várólisták nyilvánosságra hozatala pedig az átláthatóságot növelné.

Mint mondta, szükséges Magyarországon is bevezetni az önrészfizetést az egészségügyben, mert így erősödik az egyéni felelősségvállalás, és ésszerűsödik az ellátórendszer igénybe vétele. Elmondta: vizitdíjat a háziorvosi, illetve fogászati alapellátás igénybe vétele során, kórházi napidíjat pedig az aktív és krónikus fekvőbeteg szakellátás igénybe vételét követően kell fizetni január elsejétől.

Molnár Lajos közölte: emelt összegű vizitdíjat kell fizetnie többek között annak, aki indokolatlanul vesz igénybe ügyeleti ellátást. Hangsúlyozta: a kormány indokoltnak tartja, hogy aki a fekvőbeteg gyógyintézeti ellátás igénybe vétele során eltér a beutalási rendtől, vagy saját orvost választ, részleges térítési díjat fizessen.

A biztosítási csomagok meghatározásával meg lehet állapítani, hogy milyen szolgáltatás jár az embereknek alanyi, biztosítotti jogon, és melyek a többletbiztosításért járó szolgáltatások. Elmondta, hogy a javaslat három csomagot határoz meg: az alapcsomagot, amely az életmentő beavatkozást, a mentést és a járványügyi ellátásokat tartalmazza, minden Magyarországon tartózkodó személy térítésmentesen veheti igénybe, függetlenül attól, hogy biztosított-e.

A második csomag a biztosítási csomag, amelyet a biztosítottak térítésmentesen, vagy részleges térítés mellett vehetnek igénybe - mondta. A harmadik csomag, az úgynevezett kiegészítő csomag tartalmazza az önkéntes biztosítás útján megvásárolható többletszolgáltatásokat.

Cél, hogy fizetős legyen az egészségügy

Horváth Zsolt (Fidesz) szerint a törvényjavaslat három fő célt szolgál: fizetőssé teszi az egészségügyet, előkészíti a több-biztosítós egészségügyi rendszert, valamint a megszorítások részeként a pénzbeszedést szolgálja. Szerinte a vizitdíj nem biztos, hogy eléri a célját.

A jelenlegi javaslat hátrányosan érintheti a felsőoktatásban tanulókat, valamint a gyermekes családokat. A képviselő szerint hat helyett tizennégy évnek kellene lennie a díjmentesség felső korhatárának.

Nem korszak-, hanem tulajdonosváltás

Soltész Miklós (KDNP) szerint a vizitdíj és a kórházi napidíj a pénzbehajtást szolgálja, ellehetetleníti a szegényebb rétegeket, leginkább a romákat és az időseket.

Nagy Kálmán kereszténydemokrata felszólaló szerint a törvényjavaslat elfogadásával nem korszak-, hanem tulajdonosváltás fog bekövetkezni az egészségügyben, az állam ki fog vonulni a betegek mögül.

Az MDF vezérszónoka, Csáky András a vizitdíjról szólva rámutatott, hogy nem mindegy, milyen gazdasági helyzetben vezetik be. A következő években ugyanis jelentős életszínvonal-csökkenés várható a képviselő szerint, emiatt pedig a vizitdíj érzékenyebben érintheti az állampolgárokat.

A vizitdíj ráadásul további költségvetési kiadásokat generálhat, mivel a fizetés visszatarthatja az embereket az orvoshoz fordulástól, így súlyosabb állapotban kerülhetnek ellátásra, kezelésükre többet kell költeni.

A kormányoldalnak tetszik

Kökény Mihály szocialista politikus beszédében rámutatott, hogy a módosítások célja az egészségügyi kockázatok és felelősség megosztása, az orvoshoz fordulás racionalizálása.

Az MSZP-s szakpolitikus rámutatott, hogy napjainkban a magyarok minden száz forintnyi egészségügyi költségből csak nyolcvanat fizetnek meg a kötelező járulékokkal. A mostani javaslat célja, hogy leszámoljon az ingyenesség illúziójával - tette hozzá.

Az SZDSZ-es Béki Gabriella a vizitdíj mellett érvelve hangsúlyozta, hogy indokolatlanul magas az orvos-beteg találkozók száma, fenntartja az ingyenesség hamis érzetét, ráadásul az uniós államok kétharmadában van vizitdíj. Szerinte fontos, hogy a mentességet élvező csoportokat jól meghatározzák, mert a jövőben valószínűleg nem kapnak további társadalmi rétegek mentességet a díjfizetés alól.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ételfutárok keresztül-kasul? Volna mit tenni a KRESZ-professzor szerint

Ételfutárok keresztül-kasul? Volna mit tenni a KRESZ-professzor szerint

Elképesztő közlekedési kihágásokatat tapasztalhatnak nap mint nap a fővárosban közlekedők: a robogós, e-rolleres és kerékpáros ételfutárok gyakran fittyet hánynak mindenféle KRESZ-szabályra, miközben a hátukon hurcolt hatalmas dobozzal egy cég hírét is szerteviszik, nemcsak a megrendelt ételt. Beazonosításuk azonban nehéz, mert jelöletlen járművekkel dolgoznak. Erről az egyre égetőbb közlekedési problémáról kérdezte az InfoRádió Pető Attila közlekedési szakoktatót, a „KRESZ-professzort”.

Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Egy új felmérés szerint 7 fontos amerikai szövetségi államban a demokrata jelöltek több voksra számíthatnak a keddi félidős választásokon, mint a republikánusok. Mindez azért lényeges, mert Donald Trump elnök számára valósággá válhat, hogy a törvényhozás mindkét házában az ellenfelei lesznek többségben.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Amerikai választás 2026: keményen megbüntethetik Donald Trumpot, vérfürdő a láthatáron?

Amerikai választás 2026: keményen megbüntethetik Donald Trumpot, vérfürdő a láthatáron?

Eljött az amerikai félidős választások napja. A választásra jogosult mintegy 250 millió amerikai ma dönthet az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról, miközben a szenátori mandátumok harmada is szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. Ted Cruz republikánus szenátor a hétvégén vérfürdőre figyelmeztette pártja szavazóit, ha nem mennek el voksolni. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×