Infostart.hu
eur:
364.3
usd:
325.65
bux:
145951.72
2026. november 3. kedd Győző

"Az 50. évforduló ennél szebbet és többet érdemel"

A kormánypártok szerint a rendőrség tette a dolgát akkor, amikor kiürítette a Kossuth teret, a Fidesz azonban sajnálja, hogy kérésük ellenére nem múlt el erőszakmentesen a megemlékezés napja. Egy biztos, az esemény az elkövetkező napok meghatározó témája lesz.

A rendőrség bizonyára megfelelően és törvényesen járt el a Kossuth téri tüntetők kiszorításakor - mondta az SZDSZ elnöke az InfoRádióban. Kuncze Gábor azt is hozzátette: úgy látszik, nem tudjuk méltóképpen megünnepelni a forradalom és szabadságharc évfordulóját.

Hangsúlyozta: a rendőrség dolga, hogy gondoskodjon a megemlékezés vendégeinek biztonságáról. Ráadásul a tüntetők nem az előzetes megállapodásnak megfelelően jártak el - tette hozzá. "Az 50. évforduló ennél szebbet és többet érdemelne" - mondta.

A szocialista párt szóvivője szerint is indokolt volt a tér kiürítése, főleg, hogy a demonstrálóknál szúrószerszámokat, fejszét, és Molotov-koktélok készítésére alkalmas eszközöket találtak a rendőrök a sátrak átkutatásánál. Nyakó István kijelentette: úgy tűnik, a tüntetők nem ünnepelni akartak a Kossuth téren.

A Fidesz szóvivője viszont úgy látta: nem teljesült a kérésük, azzal kapcsolatban, hogy a rendőrségnek el kell kerülnie az erőszakos megmozdulásokat a Kossuth téri tüntetőkkel szemben. Szijjártó Péter hozzátette: meg kell vizsgálniuk a körülményeket, hogy eldönthessék, indokolt volt-e a rendőrség eljárása.

Az MDF szeretné, ha a hangsúly a nemzeti ünnepen lenne, és nem az utcai történéseken. Almássy Kornél, a párt fővárosi szervezetének vezetője az InfoRádióban azt mondta: a rendőrség tette a dolgát. Azt, hogy megfelelően lépett-e fel a Kossuth téri tüntetőkkel szemben az éjszaka folyamán, majd a rendői vezetők meghallgatása után mérlegelik.

A néhány száz tüntetőt hétfőre virradóra kétezer rohamrendőr szorította ki a Kossuth térről. A rendőrség szerint a kormányfő távozását követelők nem tartották be a hatóságokkal kötött megállapodást, nem hagyták, hogy tűzszerészek vizsgálják át a teret a mai ünnepségek előtt.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Amerikai választás 2026: keményen megbüntethetik Donald Trumpot, vérfürdő a láthatáron?

Amerikai választás 2026: keményen megbüntethetik Donald Trumpot, vérfürdő a láthatáron?

Eljött az amerikai félidős választások napja. A választásra jogosult mintegy 250 millió amerikai ma dönthet az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról, miközben a szenátori mandátumok harmada is szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. Ted Cruz republikánus szenátor a hétvégén vérfürdőre figyelmeztette pártja szavazóit, ha nem mennek el voksolni. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×