Infostart.hu
eur:
362.06
usd:
311.72
bux:
147747.91
2026. szeptember 4. péntek Rozália

"A magyar történelem legvéresebb megtorlása"

Kahler Frigyes bíró szerint az 1956-os forradalom bukása után a magyar történelem legnagyobb és legkegyetlenebb politikai megtorlása következett. A jogtörténész az InfoRádióban elmondta: a Kádár-rendszer leszámolása lényegesen felülmúlja mind a kivégzettek számában, mind a bebörtönzöttek számában az 1849 utáni, Haynau-féle megtorlást.

Mikor volt a legvadabb és legdurvább eljárási szempontból az ítélkezés?

Koncepciós perek már a kizárólagos hatalomátvétel előtt is voltak, gondoljunk a magyar közösség ügyre és másokra. Ekkor már a politikai rendőrség, az ÁVO bőven alkalmazza a törvénytelen eszközöket, és az ún. pszeudojog is működik már. 1953-ig igen kemény és kegyetlen az eljárás, és igyekszik mindenkit ellenőrzés alá vonni. Jóval meghaladja az egymillió embert, akinek kartonja van, és a hozzátartozóikat is figyelik. Tehát több, mint a fél országra kiterjed a hatalom ellenőrzési vágya. 1953-tól következik a Nagy Imre időszak, amikor föloszlatják az internálótáborokat és felülvizsgálnak számos pert, de ne felejtsük el, hogy csak az ún. munkásmozgalmi elítéltek azok, akik kárpótlást kapnak, akiket rehabilitálnak. A többiek elengedik ugyan az internálótáborból, de továbbra is ellenségek maradnak, és utána jön a forradalom, majd a forradalom megtorlása, ami - Gosztonyi Péternek teljesen igaza van ebben - a magyar történelem legnagyobb és legkegyetlenebb politikai megtorlása. Lényegesen felülmúlja mind a kivégzettek számában, mind a bebörtönzöttek számában a Haynau-féle megtorlást, noha a forradalom két hétig tart, miközben az 1848-49-es szabadságharc lényegesen hosszabb ideig, és ott hadseregek mozognak és háromszor akkora az ország. És itt a megtorlás mégis sokkal nagyobb és véresebb.

Ez szám szerint mit jelent?

Azt, hogy Haynau 120 embert végeztet ki, Kádár megtorlásában viszont mintegy 400 halálos ítélet van, a végrehajtott halálos ítéletek száma is 300 körül van. A bebörtönzöttek száma 24 ezer, egész pontos számokat nem tudunk, különböző statisztikák vannak, és az internáltak száma is olyan 12-16 ezer között mozog, tehát lényegesen nagyobb és kegyetlenebb ez a megtorlás. 56 megtorlása formálisan ugyan 63-ban véget ér, de ez csak látszat, hisz nagyon sok forradalmárt, különösen a barikádharcosokat, akikből a hatalom köztörvényes bűnözőt csinált azzal, hogy harcolt a barikádon, emberölésért vagy emberölés kísérletéért ítélik el, nem véve figyelembe azt, hogy ez harc volt, ahol őrájuk ugyanúgy lőnek. Sokan csak a hetvenes években szabadulnak, arról nem beszélve, hogy a megtorlás egyéb, nem büntetőjogi útjai, a mellőztetés, a forradalmárok gyerekeinek kiszorítása az iskolákból, a forradalom résztvevőinek kiszorítása a munkahelyekről, azaz továbbra is bélyegként kísér sokakat egészen a rendszerváltoztatásig.

A rendszerváltás óta van még adóssága az igazságtételnek?

Van. Elsősorban a kollektív felelősség alapján elítéltekről van szó, nevezetesen a svábok kérdéséről. Egy példa: a sváb leány elmegy a sváb bálba, mondjuk 38-ban, mert férjhez akar menni, párt akar keresni. Elé tesznek egy ívet, hogy írja alá, hogy belép a Volksbundba, és bemehet a bálba. Aláírja. Bemegy a bálba, megismerkedik a fiatalemberrel, egybe is kelnek fél év múlva. Nem érdekli utána a menyecskét a Volksbund, mert gyerekei születnek, a családot kell gondozni. Aztán 1946-ban kap egy idézést, hogy mint Volksbund-tagot elítélik és letölti a tíz hónapot. Ilyen és ehhez hasonló ügyekről van itt szó. Akik személyükben semmit nem tettek, semmilyen háborús bűncselekményt, vagy ahogy mondták, népellenes bűncselekményt nem követtek el, egyszerűen a kollektív felelősség alapján ítélték el őket. Ez a kör még nincs rendbe téve.

Milyen nehézségbe ütközött a másik körnek az igazságtétele?

Négy semmisségi törvénnyel nagyon sok mindent sikerült semmissé nyilvánítani, és nagyon sok ügyben volt egyedi felülvizsgálat, ahol a Legfelsőbb Bíróság többek közt magas rangú katonáknak az ügyét is rendbe tette.

Címlapról ajánljuk

Hack Péter szerint így lehetne gyorsítani a magyar igazságszolgáltatáson

Felülvizsgálja a kormány a büntetőeljárások elhúzódásának okait. A miniszterelnök szerint a cél előkészíteni minden olyan jogszabályi, szervezeti és finanszírozási változtatást, ami rövidítheti a nyomozásokat, az ügyészségi eljárásokat és a bírósági szakaszt. Hack Péter jogász, az ELTE emeritus professzora az InfoRádióban azt mondta: nemzetközi összehasonlításban nem kiemelkedően hosszúak a magyar perek, de lehetne gyorsítani rajtuk.
inforadio
ARÉNA
2026.09.07. hétfő, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének programigazgatója
Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Vegyes teljesítménnyel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék, miközben a magyar részvénypiac gyengült, a vezető hazai részvények pedig eltérően teljesítettek. Az amerikai tőzsdéken szintén az eladók kerültek fölénybe. A befektetői hangulatra a vártnál jóval erősebb amerikai munkaerőpiaci adat is hatással van, amely az emelkedő olajárakkal és a kedvező beszerzésimenedzser-indexekkel együtt erősebb gazdasági képet rajzol. Mindez új megvilágításba helyezheti a Fed közelgő kamatdöntését, miközben a bérdinamika mérséklődése tompíthatja a munkaerőpiac felől érkező inflációs nyomást. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztáció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×