Infostart.hu
eur:
364.83
usd:
326.06
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző

Kik gazdagodtak a kedvező állami földbérleten?

A versenyszabályok megszegésére gyanakszik a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet eljárásában a Gazdasági Versenyhivatal. A GVH egy lakossági bejelentés nyomán kezdett eljárást annak megállapítására, hogy a piaci árnál valóban jóval olcsóbban vehettek-e haszonbérletbe egyes cégek állami földeket.

Mihálovics András, a Gazdasági Versenyhivatal szóvivője az InfoRádióban elmondta: előzetes véleményük szerint a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet által kidolgozott új díjrendszer bevezetése nem felel meg a versenysemlegesség feltételeinek, mert egyenlőtlen feltételeket határoz meg a piac egyes résztvevői számára, indokolatlanul megkülönböztetve azokat.

A versenyhivatal lakossági bejelentés alapján vizsgálja, hogy valóban tesz-e különbséget a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet az egyes cégekkel szemben, és hogy ennek mi az oka.

Az állami tulajdonban lévő agrártársaságokkal kötött földhaszonbérleti szerződésekben megszabott földhasználati díjak nem voltak egységesek - tette hozzá Mihálovics András.

A vizsgálatot jövő év első negyedére zárhatja le a GVH.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: hamarosan jönnek az első eredmények – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: hamarosan jönnek az első eredmények – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A szavazás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zárnak Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×