Infostart.hu
eur:
364.62
usd:
325.67
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző

Kizárták az MSZP-ből a Lamperth-botrányért felelős politikust

Az MSZP etikai bizottsága kizárta a pártból Sipos Józsefet. A testület döntése szerint azzal, hogy bevitte a választmány zárt ülésére a Magyar Rádió újságíróját, a politikus megsértette az MSZP alapszabályát, és kárt okozott a pártnak.

Sipos József a szocialista párt választmányának 2006. október 7-i zárt ülésére beengedte a Magyar Rádió riporterét, aki ott több, nem a nyilvánosságnak szánt beszédet rögzített, többek között Lamperth Mónika önkormányzati miniszterét is, aki ígéretet tett arra, hogy megszüntetik a reginonális fejlesztési tanácsokban keletkezett ellenzéki túlsúlyt.

A Magyar Szocialista Párt Országos Etikai és Egyeztető Bizottsága megállapította, hogy ezzel Sipos József megsértette az MSZP Alapszabályát és az Országos Választmány szervezeti és működési szabályát, és a pártnak kárt okozott.

"Sipos József elismerte, hogy ő hívta be az újságírót a zárt ülésre, és ezzel hibát követett el. A testület az érintettek meghallgatásával lefolytatta a vizsgálatot, és többségi döntéssel Sipos József pártból való kizárása mellett döntött" - írja a testület közleményében.

A politikus korábban azt mondta: tettét figyelmetlenségnek tartja, amiért vállalja a felelősséget és lemond tisztségeiről. Sipos József közleményében azt írta: udvariasságból engedte be a riportert az ülésre. Mivel késve érkezett, nem tudta, hogy az zártkörű. A politikus azt állította: nem látta, és nem tudta, hogy a tudósító felvételt készít.

Sipos József egyik alapítója a szocialista párt társadalompolitikai tagozatának, amely folyamatosan bírálja Gyurcsány Ferenc politikáját.

Címlapról ajánljuk
Wéber Gábor: Kimi Antonelli előtt a határ a csillagos ég

Wéber Gábor: Kimi Antonelli előtt a határ a csillagos ég

Kimi Antonelli világbajnoki címének hátteréről, az idény alakulásáról, az új bajnoknak a többiekhez fűződő viszonyáról, és a hátralévő versenyek tétjéről beszélt Wéber Gábor Forma–1-es kommentátor az InfoRádió Aréna című műsorában.

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×