Infostart.hu
eur:
364.82
usd:
326.04
bux:
145330.02
2026. november 4. szerda Károly

Lendvai: ez már "komikusan gyerekes"

Tárgyalást ajánl a Fidesznek az MSZP a Varga Mihály és a Matolcsy György által felsorolt reformterületekről - jelentette ki Lendvai Ildikó szocialista frakcióvezető.

"Ha ezek, legalább részben (...) valódi felismerést sugallnak, akkor van miről tárgyalni. Vegyük komolyan tehát, és ne csak pejoratívan használjuk a szót, hogy készül az új Orbán-csomag; ha kiderül, hogy mi van benne, hogy ők miben látják a szükséges takarékosság eszközeit, illetve a reformlépéseket, ez már lehet tárgyalási alap" - fogalmazott az MSZP Heves megyei elnökségének ülését követő sajtótájékoztatón a párt parlamenti frakcióvezetője.

Hozzátette: ennek megfelelően készek tárgyalni a fideszes politikusok által felsorolt reformterületekről, például a nyugdíjkiadások csökkentéséről, az egészségügyi öngondoskodásról és egyéni felelősségvállalásról, vagy a reformalapról.

Lendvai Ildikó elmondta: amennyiben Varga Mihály a nyugdíjkiadások csökkentése alatt a nyugdíjak értékcsökkentését, vagy a 13. havi nyugdíj eltörlését érti, akkor nem értenek egyet.

Ha viszont arra gondolt, hogy visszavezetnék például azokat rokkantnyugdíjasokat a munka világába, akik képesek dolgozni, akkor van miről beszélni.

Ha az egészségügyben az öngondoskodáson és az egyéni felelősség szerepének növelésén azt érti, hogy csökkenthető a kötelező biztosításért járó szolgáltatások köre, akkor ezzel nem értenek egyet. Ha viszont azt, hogy ki-ki hozzájárulhat egy jelképes összeggel az ellátásához, akkor lehet erről szót váltani.

Amennyiben Matolcsy György a reformalap, vagy reformkassza létrehozásával csupán a költségvetés egyik rovatából a másikba akarja csoportosítani a pénzt, akkor ennek nincs sok értelme. Amennyiben viszont a javaslat azt tartalmazza, hogy vessünk pontosan számot a reformok árával és vizsgáljuk meg, hogy a vállalkozói szféra ennek fényében miként tudja támogatni az intézkedéseket, akkor ez egy értelmes tárgyalási alap.

Ha igaz, hogy a Fidesz a csomag összeállításakor a Közép-európai Menedzserintézet terveit veszi elő, akkor van miről tárgyalni. Ha ez áfaemelést takar, akkor nem értenek egyet, de ha a vizitdíj egy más formáját, vagy a kórházi struktúraátalakítást kívánják megvalósítani, akkor van miről beszélni - sorolta a lehetséges tárgyalási területeket a frakcióvezető.

Lendvai Ildikó ugyanakkor "szomorúan felelőtlennek" és "komikusan gyerekesnek" nevezte a Fidesz azon ötletét, hogy nem áll szóba a miniszterelnökkel. Ugyanis ezzel lehetetlenné teszi a valódi értelmes vitát és cserbenhagyja saját választóit.

Mindez nem szól másról, mint hogy eleve lehetetlenné tegyenek a következő években egy Gyurcsány-Orbán-vitát, "amiből Orbán Viktor eddig még soha nem jött ki jól" - vélekedett Lendvai Ildikó.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: bezártak az első urnák, hamarosan jönnek az eredmények – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: bezártak az első urnák, hamarosan jönnek az eredmények – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×