Infostart.hu
eur:
364.82
usd:
326.04
bux:
145330.02
2026. november 4. szerda Károly

Fidesz: Gyurcsány leszámol a bűntársakkal

A Fidesz frakcióvezetője szerint Katona Tamás pénzügyminisztériumi államtitkár lemondása azt jelzi, hogy a kormányfő valószínűleg úgy döntött, "leszámol bűntársaival".

Navracsics Tibor úgy vélekedett, hogy Katona Tamást lemondatták.

Gyurcsány Ferenc a balatonőszödi beszéd óta "menekül". Először a rendszerváltozás óta eltelt 16 évre, majd a politika élet minden szereplőjére megpróbálta szétteríteni a felelősséget hazugságaiért, azonban amikor csődöt mondott, "valószínűleg úgy döntött, hogy leszámol a bűntársakkal, azért, hogy magát mentse, mindenki mást levált" - mondta a politikus.

Véleménye szerint Gyurcsány Ferenc pánikban van, ezért váltja le azokat az embereket is, akik még az "indokoltnál is hűségesebben igazolták az ő nyílt és szervezett politikai hazugságát".

Katona Tamás csütörtöki, az ingatlanadóval összefüggő nyilatkozata miatt mondott le. A lemondást a kormányfő elfogadta.

Az államtitkárnak az ingatlanadóval kapcsolatos csütörtöki nyilatkozata hamis látszatott keltett; az ingatlanadó részleteinek kidolgozása szakmai vizsgálatok és elemzések tárgya, és később döntenek róla - közölte Danks Emese kormányszóvivő.

"A forradalom elkezdte felfalni saját gyermekeit" - utalt Katona Tamás menesztésére a fideszes frakcióvezető.

Navracsics Tibor szerint a "színes beszédű" Katona Tamás volt az egyik "fő aktora" a nyílt és szervezett politikai hazugságoknak, és ő volt az, aki - véleménye szerint - ebben a legtovább tartotta magát, hiszen két nappal a balatonőszödi beszéd nyilvánosságra kerülése után is cáfolta egy interjúban, hogy a miniszterelnök a Pénzügyminisztérium trükközéséről is beszélt volna májusban az MSZP-frakció előtt.

A Fidesz frakcióvezetője arra kérte a kormánytöbbség pártjait, gondolják meg még egyszer, biztosan Gyurcsány Ferencet akarják-e hatalomban tartani, vagy pedig saját hitelességüket kívánják növeli, és ezért új miniszterelnököt neveznek ki, vagy szakértői kormányról kezdenek tárgyalásokat.

"Fontosnak tartottam, hogy jelezzem ismét a baloldal felé, hogy tiszteletben tartjuk a parlamenti többség logikáját, de úgy gondoljuk, hogy rossz döntést hoztak, amikor bizalmat szavaztak Gyurcsány Ferencnek" - hangsúlyozta a politikus, hozzátéve, hogy az MSZP-n és az SZDSZ-en múlik, hogy továbbra is egy belföldön és külföldön egyaránt hiteltelen ember marad-e az ország miniszterelnöke.

A Fidesz frakcióvezetője szerint nyugat-európai elemzők nyilatkozataiból kitűnik, hogy Gyurcsány Ferenc egyre inkább terhessé kezd válni Nyugat-Európa számára is.

A miniszterelnöknek "a minimumpont felé közelít a hitelessége, népszerűsége, elfogadottsága, így nehéz lesz a hátralévő három és fél évet végigélni" - jegyezte meg.



KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: bezártak az első urnák, hamarosan jönnek az eredmények – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: bezártak az első urnák, hamarosan jönnek az eredmények – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×