Infostart.hu
eur:
364.83
usd:
326.04
bux:
145330.02
2026. november 4. szerda Károly

Népszerű a diákhitel - meghosszabbított határidő

Minden eddiginél nagyobb összeget, 8 milliárd 362 millió forintot utal át a diákok folyószámláira a Diákhitel Központ az új tanév első folyósítási napján, pénteken.

A Diákhitel Központ kommunikációs igazgatója elmondta: a nagy érdeklődésre tekintettel a következő, november 15-i folyósításhoz az új igénylések leadási határidejét hétfőig meghosszabbították.

Õri András elmondta: a jogosultak egyszerre kapják meg a szeptemberi és az októberi részletet, illetve - akik egy összegben kérték - a teljes szemeszterre járó hitelüket.

A központ szerint 13.359 új igénylő van, zömében első évfolyamos hallgató. Velük együtt 2001, a diákhitel megnyitása óta közel 225 ezren vették igénybe ezt a lehetőséget, és jelenleg mintegy 80 ezren vesznek fel diákhitelt.

A költségtérítéses képzésben résztvevőknek az idei tanévtől havi 40 ezer forintban maximálták a hitel összegét. A régebbi igénylők egyötöde, a most csatlakozottak 61 százaléka kérte a maximális összeget.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: bezártak az első urnák, hamarosan jönnek az eredmények – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: bezártak az első urnák, hamarosan jönnek az eredmények – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×