Infostart.hu
eur:
364.83
usd:
326.04
bux:
145330.02
2026. november 4. szerda Károly

Hol érdemes diplomát szerezni?

Közgazdasági képzésben a Budapesti Corvinus Egyetem, idegenforgalmi szakon a Budapesti Gazdasági Főiskola, jogi és kommunikációs képzésben pedig az ELTE nyújtja a legtöbbet a hallgatóknak - ez derült ki a Heti Válasz és a Central European Management Intelligence idei felméréséből.

A tanácsadó cég ügyvezetője az InfoRádióban elmondta: idén a négy legnépszerűbb felsőoktatási területet vizsgálták, a közgazdaságit, a jogit, a szállodaipari-idegenforgalmit és a kommunikációst.

Hat szempont alapján rangsorolták az intézményeket, ezek a túljelentkezés, a nagyvállalatok és fejvadászok véleménye, a tanulmányi versenyeken elért eredmények, a tanár-diák arány, illetve az oktatók összetétele - tette hozzá Vadas László.

Tavalyhoz képest kevés a változás, közgazdaságtanban a Corvinus Egyetem, szálloda-idegenforgalom szakon a Budapesti Gazdasági Főiskola, a jogi és kommunikációs területen pedig az ELTE érte el az első helyet.

A második-negyedik helyen ellenben jelentős mozgás figyelhető meg. Közgazdaságtanban van egy jól körülhatárolható intézményi csoport, amely elismert minőségű képzést nyújt, a másik csoportba tartozó iskolák viszont sokkal kevesebbet adnak. A másik három területek nem ilyen polarizált.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: bezártak az első urnák, hamarosan jönnek az eredmények – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: bezártak az első urnák, hamarosan jönnek az eredmények – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×