Infostart.hu
eur:
364.61
usd:
324.66
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

MSZP: "a kormányt a Fidesz érdekeinek megfelelően lehallgatják"

Az MSZP szóvivője szerint a kormány tagjait a Fidesz érdekeinek megfelelően lehallgatják, a felvételeket pedig önkényesen manipulálják. Nyakó István maffia-módszerekről beszél.

A közszolgálati rádió vasárnap újabb vezető szocialista politikus, ezúttal Lamperth Mónika önkormányzati és területfejlesztési miniszter zárt ajtók mögött elmondott beszédéből hozott nyilvánosságra részleteket.

Eszerint a miniszter olyan javaslatot terjesztene a kormány elé, amely a kormánypárti és a szocialista politikusoknak adna "erős lehetőséget" és mandátumot a regionális területfejlesztési tanácsokban.

Nyakó István, az MSZP szóvivője a hangfelvétel nyilvánosságra kerülésére reagálva azt mondta: a kormány tagjait a Fidesz érdekeinek megfelelően lehallgatják, a felvételeket önkényesen manipulálják, majd a névtelenség homályába burkolózva kiadják.

Hozzáfűzte: az MSZP elutasítja ezeket a maffia-módszereket, fel fogja tárni az ügy hátterét, és megszünteti az ilyen típusú illegális tevékenységet.

Nyakó István szerint a lehallgatási botránynak már voltak előzményei, ilyen volt a szerver-ügy. Emlékeztetett arra, hogy a tavaszi választási kampány során a Fidesz betört a szocialisták dokumentumait tartalmazó adatbázisba, az adatokat lementette, vagyis ellopta.

Címlapról ajánljuk
Mindkét házban demokrata többség lesz Donald Trump elnökségének további részében
Félidős választások, végeredmény

Mindkét házban demokrata többség lesz Donald Trump elnökségének további részében

A demokraták megszerezték a többséget az amerikai kongresszus mindkét házában a keddi félidős választásokon, és több hagyományosan republikánus államban is győzelmet arattak, súlyos vereséget mérve Donald Trump elnök pártjára – jelentette a Reuters hírügynökség a választási részeredmények alapján.

Nyugdíjguru: csökkenteni lehetne 64 évre a nyugdíjkorhatárt egy átmeneti időre

Farkas András nyugdíjszakértő szerint Magyarországon túlságosan „előre szaladtunk”: miközben felemeltük három évvel a nyugdíjkorhatárt, a várható élettartam csak egy évvel nőtt, ezért egy átmeneti ideig, 2037-ig csökkenteni is lehetne a korhatárt. Utána viszont nagy demográfiai gondok lesznek, 2035-37-től hirtelen sokkal többen mennek nyugdíjba, ezért már most gondolkodni kell az egész nyugdíjrendszer új alapokra helyezésén, mert a mai rendszer, pláne az AI és az átalakuló gazdasági rendszer korában, nem lesz fenntartható.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, és az előrejelzések szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, most úgy néz ki, a demokraták a szenátusi többséget is megszerezték. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre, több republikánus fellegvár is demokrata kézre került. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×