Infostart.hu
eur:
363.21
usd:
313.07
bux:
146668.85
2026. szeptember 4. péntek Rozália

Orbán: mindenki hozzon még egy vekkert

A Fidesz elnöke péntek délután négy órára hívta a Kossuth térre a Gyurcsány Ferenc távozásáért tüntetőket. Orbán Viktor kijelentette: arra kérnek mindenkit, hogy nemzeti színű zászlóval és mécsessel érkezzen, és hozzon egy hangos vekkerórát is.

A Fidesz elnöke szerint semmi sem lesz már többé olyan a magyar politikában, mint volt október elseje előtt. "Az igazság és az őszinteség iránti vágy történelmi győzelmet aratott. Ennek kell a következő napokban, hetekben érvényt szereznünk" - mondta Orbán Viktor.

Az ellenzéki pártvezető szerint az országban kialakult erkölcsi, gazdasági és politikai válságért Gyurcsány Ferencet és kormányát terheli a felelősség. Az önkormányzati választáson a szavazók "lényegében leváltották Gyurcsány Ferencet, ennek is érvényt kell szereznünk" - jelentette ki a Fidesz elnöke.

Orbán Viktor szerint az MSZP azzal, hogy teljességgel figyelmen kívül hagyta az államfő szavait, vagyis nem menesztette a kormányfőt, "csapdába zárta az országot, fel akarja áldozni az ország jövőjét egy hazug politikusért, ami értelmetlen, káros magatartás".

Nem vezet sehova

A Fidesz elnöke úgy vélte: Gyurcsány Ferenc nem hallgat az emberekre, az emberek pedig nem hallgatnak a kormányfőre, "ami nem vezet sehova. Támogatottság hiányában semmilyen programot nem lehet végrehajtani, főleg nem reformot".

"Az MSZP tavasszal egyszer már feláldozta az országot. Ezer milliárd forintba került Gyurcsány Ferenc hatalmon maradása. Most újabb gazdasági válságot idéz elő az MSZP viselkedése" - hangsúlyozta Orbán Viktor, aki szerint mindenki gondoljon arra, hogy amikor magasabb adót, receptdíjat vagy tandíjat fizet, akkor Gyurcsány Ferenc hatalmon maradása árát fizeti meg.

Gyurcsány Ferenc a probléma, a Fidesz a megoldást keresi

A Fidesz elnöke szerint a kormányfő ragaszkodása a hatalomhoz a forint további leértékelésével, tőkekivonással, a munkanélküliség növekedésével jár, így a szociális elégedetlenség miatt újabb és újabb megmozdulások törhetnek ki.

"Egyetlen hír jelenthetne stabilitást: menesztették a miniszterelnököt. A gazdasági válság további mélyülése érdekében minden alkotmányos, demokratikus és törvényes eszközt fel kell használni. Gyurcsány a probléma, a Fidesz a megoldást keresi" - jelentette ki Orbán Viktor.

"Mindenki hozzon vekkert"

Az ellenzéki pártvezető szerint a jelenlegi helyzetet nem lehet stabilizálni, hanem új helyzetet kell létrehozni. Ezért a Fidesz tenni fogja a dolgát a Parlament falai között, és arra kéri az embereket, hogy éljenek alkotmányos jogaikkal.

"Arra kérjük Magyarország lakosait, hogy pénteken 16 órára jöjjenek a Kossuth térre. Ez nem pártkérdés, hanem Magyarország jövőjéről, az erkölcsi, pénzügyi, politikai válság elkerüléséről szól. Arra kérünk mindenkit, hogy nemzeti színű zászlóval és mécsessel érkezzen, hozzon egy hangos vekkerórát is" - mondta Orbán Viktor, a Fidesz elnöke.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szakértő az EU-költségvetésről: Magyarországnak nem érdeke az uniós politikákra jutó összegek csökkentése

Szakértő az EU-költségvetésről: Magyarországnak nem érdeke az uniós politikákra jutó összegek csökkentése

Az úgynevezett „takarékos” EU-tagországok szerint észszerűtlenül magasak az uniós költségvetési tervezet fő számai. A nettó befizetőnek számító Németország, Ausztria, Dánia, Finnország, Hollandia és Svédország közös tanácskozást tartott, ami után közölték: az Európai Bizottságnak a csaknem kétezer milliárd eurós tervezett költségvetést több százmilliárddal csökkentenie kell.

Nyílt levelet kapott Magyar Péter, nem is akárhonnan

A Független Benzinkutak Szövetsége (FBSZ) azonnali kormányzati beavatkozást és az üzemanyag-kiskereskedelmi piac rendkívüli átvilágítását sürgeti a szektor romló működési feltételei miatt – közölte a szervezet pénteken az MTI-vel.
Veszélyes vegyszer szivárgott a talajba az iváncsai SK On akkumulátorgyárnál

Veszélyes vegyszer szivárgott a talajba az iváncsai SK On akkumulátorgyárnál

Az iváncsai SK On akkumulátorgyár belső monitoring kútjában NMP (n-metil-2-pirrolidon) oldószerszennyezést mutattak ki a gyár önellenőrző mérései során, a szennyezést még augusztus 28-án fedezték fel. Az NMP olyan anyag, amely a szervezetbe kerülve többek között magzatkárosító hatást fejthet ki. Molnár Tibor polgármester haladéktalanul elrendelte a település összes utcájában egy-egy fúrt vagy ásott kút vizének független bevizsgálását, amelyet az önkormányzat saját költségén végeztet el. A vezetékes ivóvizet a szennyezés nem érinti, az Ercsi felől érkezik csővezetéken.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×