Infostart.hu
eur:
364.6
usd:
325.16
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

Megerősítették Orbán Viktor védelmét

Megerősítették Orbán Viktor védelmét, miután több, személyét érintő fenyegetés érkezett az utóbbi napokban - közölte a Fidesz elnökének biztonsági főnöke.

Hajdú János elmondta: az utóbbi négy-öt napban emelte meg a védelmi szintet, mert több olyan fenyegetés és információ került a birtokukba, amely alapján úgy döntött, hogy ezt mindenképpen meg kell tenni.

Tájékoztatása szerint több helyről kaptak információt a fenyegetésről, és továbbra is érkeznek a már szinte szokásossá váló fenyegető levelek, amelyek általában indulatot fejeznek ki, de azért "nem lehet elmenni mellettük".

Közölte: ebben a pillanatban még nem működnek együtt a rendőrséggel, de nem is zárják ki ennek lehetőségét.

Hajdú János elmondta azt is, hogy vasárnap a Kossuth téri tüntetésen a Fidesztől kapott információ alapján jelentette be Melocco Miklós szobrász, a rendezvény egyik szónoka, hogy Orbán Viktort halálosan megfenyegették, ezért nem ment el a pártelnök a tüntetés helyszínére.

Úgy fogalmazott: feszült helyzet van, és biztosan sok az olyan fenyegetés is, amely nem valós, de ezt előre megmondani csak kevés esetben lehet.

A biztonsági főnök részleteket nem akart elmondani arról, hogy pontosan milyen intézkedéseket tettek a fokozott védelem érdekében, annyit elárult azonban, hogy megerősítették a gépkocsik védelmét.

Hajdú János biztonsági szempontból speciális helyzetnek nevezte a Fidesz pénteki nagygyűlését, amelyen a tervek szerint Orbán Viktor is felszólal. Mint mondta: szakmailag ezt nehéz lesz kezelni.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×