Infostart.hu
eur:
364.6
usd:
325.16
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

Mandur: az MSZP csak azt tette, amit más

A Magyar Szocialista Párt csak olyan eszközöket használt a választási kampányban, amelyeket bármelyik párt bármikor megengedett magának - mondta Mandur László, az MSZP elnökségi tagja az InfoRádióban.

Szerinte az ország gazdasági helyzetét mutató adatok nyilvánosak voltak, azokat bárki megismerhette, például a Központi Statisztikai Hivatal kiadványaiból.

Elmondta azt is, hogy a Pénzügyminisztérium már fél évvel a választások előtt jelezte, hogy mikor hozza nyilvánosságra az államháztartási hiányra vonatkozó adatokat, akkor, amikor a választások időpontját még senki nem tudta.

Szerinte a pénteki tömegtüntetéssel a hozzákapcsolt ultimátum jelent problémát.

Mandur László kijelentette: a Fidesz ezzel megfenyegette politikai ellenfelét, hogy ha nem teljesül a követelése, akkor tüntetést tart.

Az MSZP elnökségi tagja nem tartja helyesnek, ha egy politikai párt fenyegeti az embereket. Szerinte ez félelmet kelt a társadalomban.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×