Infostart.hu
eur:
364.6
usd:
325.16
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

Ketyeg a Fidesz-óra

Ma 13 órakor telik le az a 72 óra, amelyet a Fidesz elnöke hétfőn adott a kormánypártoknak a miniszterelnök menesztésére. Orbán Viktor jelezte, hogy ellenkező esetben nagygyűlésre, a budapesti Kossuth térre hívja az embereket.

Navracsics Tibor, a Fidesz és Semjén Zsolt, a KDNP frakcióvezetője szerdai sajtóértekezletén bejelentette, hogy csütörtökön 13 órára egyeztetésre hívják a parlamenti pártok frakcióvezetőit a szakértői kormányról.

Az MSZP és az SZDSZ elutasította, az MDF elfogadta a meghívást. Orbán Viktor hétfőn azt mondta: mielőbb létre kellene hozni egy szakértőkből álló, nemzeti egységkormányt.

Hangsúlyozta: a demonstrációk a miniszterelnök távozásáig folytatódnak.

Schön Péter, a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője azt mondta: az esetleges Fidesz nagygyűlés szervezői felvették a kapcsolatot a rendőrséggel.

Sólyom László köztársasági elnök vasárnap este, az önkormányzati választások urnazárása után azt mondta: az ország kárára lenne, ha minden az eddigi mederben folyna tovább.

Hozzátette: az Országgyűlés dönt a miniszterelnök személyéről, és helyreállíthatja a szükséges társadalmi bizalmat.

Gyurcsány Ferenc ezt követően bejelentette: a parlament rendkívüli ülését kezdeményezi, hogy bizalmi szavazást kérjen személyével kapcsolatban.

A Fidesz és a KDNP titkos szavazást kért, a többi parlamenti párt azonban ezt elutasította. A legnagyobb ellenzéki párt és a KDNP ezt követően bejelentette: nem megy el a szavazásra.

A Fidesz és a KDNP később megváltoztatta álláspontját, miután a köztársasági elnök bírálta a pártokat, és azt mondta: elvárható, hogy a demokrácia alapjait érintő eseményeket a képviselők a parlament ülésén értékeljék.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×