Infostart.hu
eur:
365.04
usd:
324.88
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

A Reform hídja lett a Szabadság hídból

Közel félszáz diák tüntetett csütörtök este a Szabadság hídon a tandíj bevezetése ellen. A demonstrációt szervező Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának alelnöke az InfoRádiónak elmondta, hogy a kis létszámú demonstrációt figyelmeztetésnek szánták: ha egy héten belül nem kezdeményezi a szaktárca a felsőoktatási törvény módosítását, nagy számban vonulnak az utcára.

Mikor le kellett mondaniuk a zavargások miatt a szeptember 21-ére tervezett tandíj-ellenes demonstrációt, egy olyan dokumentumot juttattak el az oktatási minisztériumhoz, amelyben azt kérték: 2 héten belül kezdeményezzék az felsőoktatási törvény módosítását - mondta a HÖOK alelnöke.

Nagy Zoltán szerint ezzel a mostani, direkt kis létszámúra tervezett tüntetéssel arra kívánták emlékeztetni a kormányzatot, hogy letelt az első hét.

A HÖOK alelnöke elmondta, hogy a demonstrációra, amelynek összesen mintegy 400-450 résztvevője volt, előre kellett regisztrálniuk a hallgatóknak. A jelentkezők karszalagot kaptak, és a rendezvény zavartalanságának biztosítása érdekében csak ezt viselve léphettek be a tüntetés helyszínére.

Nagy Zoltán ugyanakkor cáfolta azt a hírt, miszerint a rendőrök igazoltattak volna mindenkit a demonstráció helyszínén.

Az este 9 és 10 óra között megrendezett fáklyás tüntetés idejére lezárták a forgalom elől a Szabadság hidat, amely szimbolikusan a Reform hídjává alakult át erre az egy órára.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: mutatjuk az eredményeket – Fájdalmas gyomros körvonalazódik Trump számára

Amerikai választás 2026: mutatjuk az eredményeket – Fájdalmas gyomros körvonalazódik Trump számára

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, a VoteHub előrejelzése szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, a demokraták a felsőházi többséget is megkaparinthatják. Eddig Észak-Karolinát hódították el a republikánusoktól, és további három fordításra lenne szükségük, hogy övék legyen a szenátus irányítása. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×