Infostart.hu
eur:
365.04
usd:
324.88
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

Tarlós: ha nyerünk, legyünk boldogok

A Fidesz és a KDNP által is támogatott független főpolgármester-jelölt szerint szakmai alapú városvezetésre, megvalósítható fejlesztésekre, együttműködésre, rendre és békére van szüksége Budapestnek, nem pedig politikai acsarkodásokra.

Tarlós István, aki egyben a III. kerület polgármestere, kampányzáró rendezvényén azt mondta: ha Óbudán az elmúlt 16 évben konszenzust lehetett teremteni, akkor ennek a fővárosban is mennie kell.

Programja közül a többi között kiemelte a közterületi rend megteremtését, a hajléktalanok szálláshoz és munkához juttatását, a metróépítés befejezését, a kötött pályás közlekedés fejlesztését, úgynevezett P+R parkolók, valamint a csepeli gerincút és az aquincumi híd megépítését.

Tarlós István tervei közül külön kiemelte a panelprogram elindítását, amelyhez állami forrásokat kíván szerezni, ezért egyeztetést tervez a kormánnyal. A főpolgármester-jelölt a gáztározók építésére szánt ezermilliárd forint egy részét inkább a panelépületek energiatakarékosságára fordítaná.

A választás esélyeiről szólva kijelentette: "ha nyerünk, legyünk boldogok, ha nem nyerünk, akkor nyújtsunk kezet, és mondjuk azt, hogy az élet megy tovább".

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: mutatjuk az eredményeket – Fájdalmas gyomros körvonalazódik Trump számára

Amerikai választás 2026: mutatjuk az eredményeket – Fájdalmas gyomros körvonalazódik Trump számára

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, a VoteHub előrejelzése szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, a demokraták a felsőházi többséget is megkaparinthatják. Eddig Észak-Karolinát hódították el a republikánusoktól, és további három fordításra lenne szükségük, hogy övék legyen a szenátus irányítása. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×