Infostart.hu
eur:
365.04
usd:
324.88
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

Felújított kórházat avatott Gyurcsány

A biztosítás alapú egészségügy fontosságát hangsúlyozta az ágazat jövője szempontjából a miniszterelnök.

Gyurcsány Ferenc Salgótarjánban, a megújult Nógrád megyei kórház átadásakor beszélt erről.

A kormányfő úgy fogalmazott: a biztosítás alapú, a külföldiek előtt is nyitott egészségügyé a jövő.

A salgótarjáni egészségügyi intézményt mintegy 7 milliárd forintból újították fel.

Gyurcsány Ferenc rámutatott: csak az igazság egyik felét mondja el az is, aki azt állítja, hogy az egészségügy üzlet és az is, aki azt hangoztatja, hogy az egészségügy nem üzlet.

Példaként említette, hogy a vállalkozások versengtek a salgótarjáni kórház kivitelezéséért, miként a technológia szállítói is, vagyis az egészségügy ezen része nyilvánvalóan üzlet.

Ugyanakkor az egészséges nemzet közös kincsünk - tette hozzá.

"Az a legnehezebb dilemma, hogyan lehet összeilleszteni egy olyan rendszert, amelyben ott van a közös társadalmi vagyon és ott van mellette a legegyszerűbb üzleti megfontolás is" - mondta a kormányfő.

Szerinte le kell számolni azzal a gyakorlattal, hogy csak a határokon belül élőknek adjuk el az egészségügyi szolgáltatásokat.
Ha ezzel szakítunk, és Európa gazdagabbik fele azt mondja, hogy Magyarországra kell menni gyógykezelésre, akkor nem az lesz a kérdés, hogy be kell-e zárni kórházakat, hanem a fejlesztés lesz a feladat - mondta Gyurcsány Ferenc.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: mutatjuk az eredményeket – Fájdalmas gyomros körvonalazódik Trump számára

Amerikai választás 2026: mutatjuk az eredményeket – Fájdalmas gyomros körvonalazódik Trump számára

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, a VoteHub előrejelzése szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, a demokraták a felsőházi többséget is megkaparinthatják. Eddig Észak-Karolinát hódították el a republikánusoktól, és további három fordításra lenne szükségük, hogy övék legyen a szenátus irányítása. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×