Infostart.hu
eur:
364.95
usd:
324.39
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

Ügyészséghez fordul a KDNP a Strabag-botrány miatt

Latorcai János, a Kereszténydemokrata Néppárt képviselője szerint nem igaz, hogy az osztrák Liberális Intézettől csak 20 millió forintot kapott támogatásként 2004-ben az SZDSZ, ahogyan azt a párt elnöke korábbi nyilatkozatában állította. A KDNP az ügyészséghez fordul az ügy kapcsán, amelyet egy osztrák napilap robbantott ki. A Die Presse azt írta: a Strabag az Eurocontacton keresztül mintegy 50 millió forinttal támogatta a magyar liberális pártot.

Ellentmondást fedezett fel a Kereszténydemokrata Néppárt Kuncze Gábor, az SZDSZ pártelnökének állítása, és a párt 2004-es pénzügyi beszámolója között. A liberális párt elnöke ugyanis mindössze egy 20 millió forintos adományt említett 2004-ből az osztrák Liberális Intézettől. Az SZDSZ a Magyar Közlönyben megjelent hivatalos beszámolója szerint ugyanakkor több mint 68 millió forintot abban az évben kapott az intézettől.

A támogatás kérdése azért vetődött fel, mert a Die Presse csütörtöki számában Hans-Peter Martin független képviselőjelölt azzal vádolta meg Alexander Zach-ot az SPÖ egyik képviselőjelöltjét, hogy 2004-ben a Strabag építőipari konszerntől az M5-ös autópálya építésével kapcsolatban kapott 15,2 millió eurós jutalékot saját cégén, az Eurocontacton keresztül továbbutalta a Magyar Szocialista Pártnak. A lapban Zach ezt cáfolta, azt azonban elismerte, hogy 2004-ben a magyar liberális pártot 150 és 200 ezer euró közötti összeggel támogatták.

Kuncze Gábor cáfolta, hogy pártja pénzt kapott volna a Strabagtól, vagy az Eurocontacttól, de azt elismerte, hogy az osztrák liberális párt intézményétől, a Liberális Intézettől kaptak kisebb összeget.

A Parlament Gazdasági Bizottságának kereszténydemokrata alelnöke, Latorcai János, az ügy kapcsán emlékeztetett Medgyessy Péter 2004. augusztus 19-i nyilatkozatára, amely szerint az SZDSZ tele van korrupciós ügyekkel.

A KDNP képviselőcsoportja felszólította az SZDSZ-t: nyilatkozzon, hogy jutott-e a pártkasszába ilyen támogatások révén az adóforintokból. A KDNP a párttörvény módosítását is indítványozza, oly módon, hogy az állami beruházásokban közvetlenül, vagy közvetve résztvevő cégek semmilyen formában ne nyújthassanak támogatást a pártoknak

A KDNP ezen kívül az ügyészséghez fordul az osztrák liberális intézet által az SZDSZ-hez juttatott "adomány" ügyében, hogy az kimeríti-e a büntető törvénykönyv, vesztegetés nemzetközi kapcsolatokban tényállását - mondta Latorcai János.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: tarolnak a demokraták, kíméletlen gyomros fenyegeti Trumpot

Amerikai választás 2026: tarolnak a demokraták, kíméletlen gyomros fenyegeti Trumpot

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, a VoteHub előrejelzése szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, a demokraták a felsőházi többséget is megkaparinthatják. Eddig Észak-Karolinát hódították el a republikánusoktól, és további három fordításra lenne szükségük, hogy övék legyen a szenátus irányítása. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×