Infostart.hu
eur:
364.95
usd:
324.39
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

Kónya: minden hitelét elvesztette a politikai elit

Az Ellenzéki Kerekasztal egyik megszervezője, Kónya Imre szerint a rendszerváltás eszményei és vívmányai nem kerültek veszélybe a miniszterelnök okozta politikai válságban, de a jelenlegi politikai elit minden hitelét elveszítette.

"A leglényegesebb az volt annak idején, hogy a szavaknak adjuk vissza a valódi értelmét, és végre ki lehessen mondani az igazságot. A rendszerváltozásnak ez volt a forradalmi új mondanivalója egy bűnös, hazug rendszer 40 éve után" - emlékezett vissza a Független Jogászfórum egykori vezetője.

Kónya Imre elmondta: jelen helyzetben az igazi botrányt abban látja, hogy egy miniszterelnök úgy nyilatkozik, hogy nem azt tette, amire felesküdött, hogy az ország érdekének szolgálása helyett csak mímelte a kormányzást, sőt, egy utolsó pillanatban hozott áfa-csökkentéssel még sok száz milliárdos kárt is okozott az országnak.

"Amikor pedig mindez kiderül, akkor azt mondja, hogy az elmúlt 16 évben mindenki így csinálta. Ezt érzem nagyon veszélyesnek" - hangsúlyozta Kónya Imre.

A demokrácia is gyengül

"Emlékezzünk csak vissza Antall József vezetésével a kormány és az a frakció is, amelyet én vezettem, úgy gondoltuk: meg kell csinálni az ország érdekében azt, ami szükséges, akkor is, ha rámegy ez a kormányzás. És mi tudtuk, hogy rámegy a kormányzás, és akkor is ezt tartottuk a kötelességünknek. Antall József beszélt is a kamikaze kormányról" - mutatott rá Kónya Imre.

"Utólag ezt a gyakorlatot, amit most a miniszterelnök magáról elmondott, ezt azonosítani azzal, ami éppen az ellenkezője ennek, és ami a rendszerváltozás ethoszából fakadt, ez nagyon hamis beállítás és rendkívül káros, mert a rendszerváltozás egészének a maradék hitelességét is gyengíti, ezzel pedig az egész parlamentáris berendezkedés, a demokrácia is gyengül" - hangsúlyozta az egykori Ellenzéki Kerekasztal egyik megszervezője.

Kónya Imre a miatt nem aggódik, hogy a rendszerváltás eszményei veszélybe kerültek. Az a parlamentáris demokrácia, amit a rendszerváltozás létrehozott, az a szabadság, amit ez meghozott, és aminek nyomán ki lehet fejezni békésen az ellentétes véleményeket és tüntetni lehet, ez mind megvan - vélekedett Kónya Imre, aki szerint azonban kétségtelen, hogy az emberek szemében ez a rendszer és a politikusok, akik ezt pillanatnyilag képviselik, rendkívül hiteltelenekké váltak.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: tarolnak a demokraták, kíméletlen gyomros fenyegeti Trumpot

Amerikai választás 2026: tarolnak a demokraták, kíméletlen gyomros fenyegeti Trumpot

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, a VoteHub előrejelzése szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, a demokraták a felsőházi többséget is megkaparinthatják. Eddig Észak-Karolinát hódították el a republikánusoktól, és további három fordításra lenne szükségük, hogy övék legyen a szenátus irányítása. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×