Infostart.hu
eur:
364.95
usd:
324.39
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

Ismét nagy tömeg a Kossuth téren

Budapesten ismét folyamatosan érkeznek a kormány ellen tüntetők a Kossuth térre.

A koalíció leváltását jelenleg körülbelül 10 ezren követelik. Este kilenc óráig a rendőrség egy embert vett őrizetbe a téren.

A nagyszínpadon az egyik szónok azt hangsúlyozta: ez nem egy pártrendezvény, az egybegyűltek saját akaratukból jöttek a Kossuth térre.

A szervezők közölték: jogászok megfogalmaztak egy büntető feljelentést Gyurcsány Ferenc miniszterelnök balatonőszödi beszéde alapján.

A dokumentumot a tervek szerint aláírják a Kossuth téren tüntetők, majd eljuttatják a Legfőbb Ügyészséghez.

A feljelentésben közérdekű adatok visszatartásával, illetve meghamisításával, a választók félrevezetésével, valamint különösen nagy értékű csalással vádolnak ismeretlen tetteseket.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: tarolnak a demokraták, kíméletlen gyomros fenyegeti Trumpot

Amerikai választás 2026: tarolnak a demokraták, kíméletlen gyomros fenyegeti Trumpot

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, a VoteHub előrejelzése szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, a demokraták a felsőházi többséget is megkaparinthatják. Eddig Észak-Karolinát hódították el a republikánusoktól, és további három fordításra lenne szükségük, hogy övék legyen a szenátus irányítása. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×