Infostart.hu
eur:
364.95
usd:
324.39
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

Zavargások: akik nem tudnak építeni, rombolnak

Mi közük a futballhuligánoknak a politikához? - tette fel a kérdést az InfoRádió annak kapcsán, hogy a rendőrség szerint a budapesti erőszakos tiltakozóakciókban feltűnt sok ismert futballhuligán is. Szabó János szociológus, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem oktatója szerint: direktben semmi. A politikai megmozdulások azonban jó lehetőséget adnak a futballhuligánoknak felhalmozódott feszültségük levezetésére.

A futballhuligánok direktben nem akarnak semmit a politikával, de olyan helyzeteket keresnek, ahol levezethetik a bennük felgyülemlett feszültséget - mutatott rá Szabó János, aki könyvet is írt a futballhuliganizmus jelenségéről.

"Teljesen magától értetődik, hogy ha egy NB I-es futballcsapatot az NB II-be, vagy esetleg az NB III-ba irányítanak, akkor a szurkolók ezt valamilyen módon a színvonal visszaesésének tekintik, hiszen a továbbiakban már nem NB I-es szurkolókat verhetnek, hanem 'meg kell elégedniük' holmi másod-, harmadrangú vidéki szurkolókkal" - mondta Szabó János.

A szociológus szerint ezekben a rétegekben - "ilyenfajta kínálatok nélkül is" - megvan a készültség arra, hogy bármilyen szélsőséghez csatlakozzanak, ha az indulataik kiélésére abban lehetőséget látnak.

"Sajnos a versengő társadalmakra igaz, hogy azok a rétegek, amelyek nem tudnak építeni, szükségszerűen rombolnak. Valamilyen módon meg kell, hogy határozzák az identitásukat, és emberi identitás meghatározása aktivitási irány nélkül nincs" - hangsúlyozta Szabó János.

A szociológus szavaiból kiderült: ahhoz, hogy ezekből a csoportokból is építő állampolgárok legyenek, többek között az kellene, hogy mindenki kaphasson a pozitív önmegvalósításhoz elég mozgásteret, kaphasson megfelelő képzettséget, nevelkedhessen olyan körülmények között, hogy az érzelmi kontrollja, az érzelmi intelligenciája a kor követelményeinek megfelelően alakuljon.

Ezek azonban a társadalmi realitások fényében csupán illúziók - tette hozzá Szabó János.

A szociológus ugyanakkor emlékeztetett arra: egy felnőtt ember, akármilyen rosszul indul az élete pályája, amikor saját kezébe veszi a sorsát, onnantól felelős étre, onnantól már nem lehet felelősöket keresni.

"Azok az emberek, akik nagyon rossz körülmények közül indulnak, nem véletlenül szoktak két radikálisan eltérő irányt felvenni, az egyik az küzd, és megpróbál érvényesülni, és nem ritkán nagyon komoly sikereket ér el, a másik pedig a 'minél rosszabb annál jobb' elvét követi, és másokra hárítja a randalírozásának és a pusztításának következményeit" - mondta Szabó János szociológus.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: tarolnak a demokraták, kíméletlen gyomros fenyegeti Trumpot

Amerikai választás 2026: tarolnak a demokraták, kíméletlen gyomros fenyegeti Trumpot

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, a VoteHub előrejelzése szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, a demokraták a felsőházi többséget is megkaparinthatják. Eddig Észak-Karolinát hódították el a republikánusoktól, és további három fordításra lenne szükségük, hogy övék legyen a szenátus irányítása. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×