Infostart.hu
eur:
365.04
usd:
324.43
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

TGM: Rettenetes nagy baj van

Tamás Gáspár Miklós szerint a rendszerváltozás eszméi már régen nem élnek Magyarországon, bár lehet, hogy sokakat erre csak most ébresztett rá a kormány arroganciája és titkolózása.

A Magyar Tudományos Akadémia Filozófiai Kutatóintézetének munkatársa szerint olyan nagy a válság, hogy abban sem biztos, meg lehet-e tartani az önkormányzati választásokat.
/>
/>A filozófus az InfoRádióban azt mondta: a hazugság az első pillanattól kezdve szerves része a polgári demokráciának. A volt SzDSz-es képviselő szerint minden eddigi kormány hazudott.
/>
/>A volt szabad demokrata képviselő emlékeztetett: ez nem csak Magyarországon fordult elő, hiszen Bush amerikai elnök és Blair brit kormányfő is hazudott Irakkal kapcsolatban.
/>
/>Ami Tamás Gáspár Miklós szerint Gyurcsány Ferenc beszédében érdekes, és ami ekkora felháborodást váltott ki azok körében, akik egyébként is gyűlölik Gyurcsány Ferencet és kormányát, az az, hogy a kormányfő elismerte, hogy tudatosan hazudott, és titokban készített elő olyan politikát, amelynek az ellenkezőjét hirdette.
/>
/>A filozófus emlékeztetett arra, hogy már váltott ki hazugság felháborodást: az Antall-kormány hazugsága miatt kezdődött a taxisblokád.
/>
/>Arra is rámutatott, hogy a rendszerváltozás eszméi már rég megbuktak, ezt a Kádár-rendszer '90-es évek végi rehabilitációja tette világossá.
/>
/>Szerinte a '80-as évek végén hibás szisztémát dolgoztak ki a rendszerváltók, "így jöhetett létre az az anomália, hogy Magyarország ma sokkal privatizáltabb ország, mint Anglia, vagy bármelyik európai állam".
/>
/>"Vegytiszta, laboratóriumi ultrakapitalizmust hoztunk létre, amelynek embertelensége szembetűnő" - jelentette ki, hozzátéve: meglepetés nem érte a beszéd kapcsán, legfeljebb csak azért, mert kitört egy fejetlen, zavaros és ideológiátlan népi elégedetlenség.
/>
/>A szakértői kormány kapcsán azt mondta: az ötlet nem olyan rossz, de véghezvihetetlen.
/>

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: tarolnak a demokraták, kíméletlen gyomros fenyegeti Trumpot

Amerikai választás 2026: tarolnak a demokraták, kíméletlen gyomros fenyegeti Trumpot

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, a VoteHub előrejelzése szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, a demokraták a felsőházi többséget is megkaparinthatják. Eddig Észak-Karolinát hódították el a republikánusoktól, és további három fordításra lenne szükségük, hogy övék legyen a szenátus irányítása. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×