Infostart.hu
eur:
365.04
usd:
324.43
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

A szakértői kormány nem segíthet?

Csaba László szerint a szakértői kormány nem, egy új miniszterelnök megválasztása azonban megoldást jelentene az országban kialakult problémára. A közgazdász az InfoRádióban azt mondta: a pénzpiacok "az ismert ördögöt jobban szeretik az ismeretlennél".

Mint mondta, a Fidesz elnöke által javasolt szakértői kormány nem illeszkedik a magyar alkotmányos viszonyok közé, ráadásul nem érné el célját, azaz, hogy egy növekedésorientált, kiegyensúlyozott gazdaságot hozzon létre.

A szakértői kormány ugyanis szűk hatáskörrel működne. A lényeges döntésekre, például a "bagatelladók" eltörlésére nem lenne mandátuma, ezt csak az Országgyűlés többsége tehetné meg.

A parlamenti többség által támogatott kabinet ezért hatékonyabb lehet.

Csaba László azt mondta: ha az képes lenne új kormányfőt választani, olyan kabinetet állhatnak fel, amely a jelenleginél sokkal inkább képes a társadalmi párbeszédre.

Hozzátette: a pénzpiacok általában konzervatívak, "az ismert ördögöt jobban szereti az ismeretlennél". Nem szívesen látnának egy olyan kabinetet, amelynek nincs mandátuma.

A kormánypártok nem fogadják el a javaslatot

Az MSZP frakcióvezető-helyettese, Mesterházy Attila Orbán Viktor hataloméhségét véli a Fidesz elnökének azon javaslata mögött, amelyben egy pártokhoz nem kötődő, ideiglenes szakértői kormány megalakítását indítványozta a magyarországi politikai válság megoldására.

Mint mondta, Magyarországnak van legitim kormánya, amelynek most az a feladata, hogy kivezesse az országot jelenlegi helyzetéből.

Az SZDSZ kampányfőnöke szerint nincs semmi ok arra, hogy a Gyurcsány-kormány működését bárki kétségbe vonja.

Horn Gábor kifogásolta, hogy fideszes országgyűlési képviselők is részt vesznek a Kossuth téren napok óta tartó megmozduláson, amelyen demokráciaellenes kijelentések hangzanak el.

MDF: semmi realitása nincs

Az MDF frakcióvezetője szerint semmi realitása nincs Orbán Viktor javaslatának, hiszen nem valószínű, hogy a kormánypártok támogatni fogják azt.

Herényi Károly az InfoRádióban azt mondta: a Fidesz elnöke tartalmi megoldások helyett megint hatalmi megoldásokat kínál. A javaslatnak szerinte nincs alkotmányos alapja.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: tarolnak a demokraták, kíméletlen gyomros fenyegeti Trumpot

Amerikai választás 2026: tarolnak a demokraták, kíméletlen gyomros fenyegeti Trumpot

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, a VoteHub előrejelzése szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, a demokraták a felsőházi többséget is megkaparinthatják. Eddig Észak-Karolinát hódították el a republikánusoktól, és további három fordításra lenne szükségük, hogy övék legyen a szenátus irányítása. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×