Infostart.hu
eur:
365.17
usd:
324.77
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

Áder: Gyurcsány arcpirító módon reagál

A miniszterelnöknek és kormányának az önkormányzati választások eredményétől függetlenül mennie kell - jelentette ki Áder János, az Országgyűlés fideszes alelnöke a közszolgálati televízióban. Az MSZP frakcióvezetője visszautasította, hogy az ellenzék az újabb erőszakos cselekményekért a miniszterelnököt okolja.

A politikus szerint a morális válság mára politikai válsággá alakult, és ez Gyurcsány Ferenc felelőssége.

A vezető fideszes politikus azt mondta: nem elég, hogy a kormányfő nem mond le, de "cinikusan, arcpirító módon" reagál az eseményekre.

A parlamenti alelnök a nyilvánosságra került miniszterelnöki beszédre hivatkozva újra elmondta: Gyurcsány Ferenc a felelős azért, hogy a kormány semmit nem tett, hogy éveken át hazudtak, hogy eljátszották Magyarország lehetőségeit, hogy trágár szavakat használt.

Új nyilatkozatai - csak olajat öntenek a tűzre - vélte Áder János.

A kormányfő viselkedése azt sugallja, hogy ő mindent megtehet. Ebből az emberek arra gondolhatnak, hogy akkor ők is minden törvénytelenséget megtehetnek. Ezért gondolja az ellenzék úgy, hogy a jelenlegi vezetők nem alkalmasak az ország irányítására - mondta.

A probléma megoldása Gyurcsánynál van: le kell mondaniuk - mondta Áder János.

Szerinte a lemondás után megalakítandó szakértői kormány fő feladata az, hogy megoldja a szocialisták által létrehozott gazdasági válságot.

A parlamenti alelnök nagyon fontosnak mondta, hogy az önkormányzati választásokon az emberek szavazatukkal mondjanak véleményt a kormány tevékenységéről, de hangsúlyozta, hogy az eredménytől függetlenül a Gyurcsány-kormánynak mennie kell.

Lendvai: a politikai B-közép hőzöng

Az MSZP frakcióvezetője visszautasítja, hogy az ellenzék az újabb erőszakos cselekményekért a miniszterelnököt okolja.

Lendvai Ildikó kijelentette: egyetért a köztársasági elnökkel abban, hogy ebben a helyzetben veszélyes és felelőtlen a köztörvényes bűnözők támogatása.

Aki azt mondja, hogy mindenről Gyurcsány Ferenc tehet, és nem az, aki kirakatokat tör és megdobálja a rendőröket, az beleesik abba a vétségbe, amelyről Sólyom László köztársasági elnök beszélt - mondta a politikus az InfoRádióban.

"Van-e bármi, ami menlevelet adhat arra, hogy mások életét veszélyeztessük?" - tette fel a kérdést a szocialista frakcióvezető, aki szerint "a politikai B-közép, részint szélsőjobboldali, részint politikai címke nélkül hőzöngő csőcselék rombol és gyújtogat".

Hozzátette: ilyenkor semmilyen szándékkal nem lehet százezer embert az utcára hívni.

Lendvai Ildikó elmondása szerint nem gondolja, hogy Orbán Viktor pártelnök vagy a fideszesek akarnának gyújtogatni, de a pártvezető nem tud felelősséget vállalni az eseményekért.

Elmondta: súlyos felelőtlenség lenne Gyurcsány Ferenc helyére új miniszterelnököt jelölni, ez ugyanis azt üzenné a hőzöngőknek, hogy ha valami nem tetszik nekik, elég felgyújtani egy autót.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, és az előrejelzések szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, a demokraták a felsőházi többséget is megkaparinthatják. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre, több republikánus fellegvár is demokrata kézre került. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×