Infostart.hu
eur:
365.17
usd:
324.77
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

A kemény bűnözők nem a Balatonnál "nyaraltak" az idén

Valamivel kevesebb bűncselekmény történt az idén a Balaton Veszprém megyei szakaszán, de 10 százalékkal több volt a betörés és 23 százalékkal több a strandi lopás, mint tavaly. A megyei rendőrség szerint ugyanakkor "a kemény bűnözők nem érkeztek le az idén a Balaton-partra".

Tavaly 38 strandi lopást regisztráltak a Balaton északi részének nagy részét és a keleti csücsköt átfogó Veszprém megyei szakaszon, míg az idén 47-et.

A strandi lopásra specializálódott elkövetők elsősorban június végén, július elején tevékenykedtek, főleg a Balatonalmádi és balatonfüredi rendőrkapitányságok területén, ám őket igen gyorsan "lekapcsolták" a rendőrök - hangsúlyozta a Veszprém Megyei Rendőrség sajtóreferense.

Dániel-Tóth Zoltán százados szerint a megelőzés terén annyit tudnak tenni, hogy évről-évre azt sulykolják a közvéleménybe: vigyázzanak értékeikre. E mellett úgy alakítják a járőrözéseket, hogy egyrészt elriasszák a potenciális tolvajokat, másrészt azonban rajta is tudják kapni az elkövetőket.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, és az előrejelzések szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, a demokraták a felsőházi többséget is megkaparinthatják. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre, több republikánus fellegvár is demokrata kézre került. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×