Infostart.hu
eur:
365.04
usd:
324.92
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

"Ennél sokkal lejjebb az MSZP támogatottsága már nem megy"

"Ennél sokkal lejjebb az MSZP támogatottsága már nem fog menni" - vélekedett a Medián közvélemény-kutató cég igazgatója az InfoRádió Aréna című műsorában. Hann Endre közölte: az MSZP-re most a biztos választók 35 százaléka szavazna.

Az igazgató elmondta: szokatlan, hogy a választások után ennyire gyorsan elfogyott a győztes párt előnye.

A Fidesz ebből a trendből augusztusra profitált, Orbán Viktor pártelnök népszerűsége is most emelkedett - tette hozzá.

Hann Endre szerint a koalíció a legkisebb veszteséget a fővárosban könyvelhette el, ahol az MSZP és az SZDSZ népszerűsége a statisztikai hibahatáron belül ingadozik.

A vidéki városokban már 64-36 a Fidesz és a koalíciós szavazók aránya, a kistelepüléseken pedig 70-30 - mondta a szakember.

Hann Endre érdekességként említette, hogy az MSZP egyik legerősebb támogatói rétegében, a 60 évnél idősebbeknél is radikálisan csökkent a szocialisták támogatottsága.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: mutatjuk az eredményeket – Fájdalmas gyomros körvonalazódik Trump számára

Amerikai választás 2026: mutatjuk az eredményeket – Fájdalmas gyomros körvonalazódik Trump számára

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×