Infostart.hu
eur:
364.6
usd:
325.16
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

Tűzijáték - Fidesz: titkos kormányzati vizsgálat folyik

A Fidesz szerint a kormány azután is vizsgálja az augusztus 20-ai tűzijáték idején történteket, hogy két nappal ezelőtt az eljárás megszüntetéséről számolt be. Az ellenzéki párt tudni szeretné: pontosan mit vizsgálnak, és az eredmény mikor lesz nyilvános. A kormányszóvivő tagadta, hogy bármilyen titkos vizsgálat folyna.

Cser-Palkovics András helyettes szóvivő emlékeztett arra, hogy szerinte az elmarasztaló határozatokban téves következtetéseket vontak le szakmai kérdésekben, míg a politikai felelősséget nem is vizsgálták az állami ünnepen történt, öt halálos áldozatot követelő tragédia ügyében.

Hozzátette: a kormányszóvivő a köztársasági elnök csütörtöki nyilatkozatára válaszul azt mondta, hogy az államfő a vizsgálat végleges eredményéről kap majd tájékoztatást.

A Fidesz helyettes szóvivőjének közleménye szerint ez azt jelenti, hogy még most is tart valamilyen vizsgálat, amelyről nem tájékoztatták a közvéleményt.

Cser-Palkovics András úgy véli: a kormánynak azonnal közölnie kell, hogy az eljárásban pontosan mit vizsgálnak és miért nem tudnak erről az emberek.

A kormányszóvivő tagadja a vádat

Az augusztus 20-ai események kapcsán zajló vizsgálat akkor lesz végleges, ha az érintett tisztviselők ellen folyó vizsgálatok is lezárultak - mondta a kormányszóvivő.

"Szó sincs titkos vizsgálatról, hiszen miniszter úr tájékoztatta a sajtót, hogy egyes személyek ellen még vizsgálódnak" - tette hozzá Danks Emese.

Emlékezetett arra, hogy az érintett szaktárcák vezetői vizsgálatot indítottak az Országos Meteorológiai Szolgálat elnöke, valamint az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vezetői ellen.

A legrészletesebb, legkörültekintőbb eljárás után lesz végleges a vizsgálat, amelynek eredményéről tájékoztatják Sólyom László köztársasági elnököt is.


KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×